5
Sárgadinnyét saját kertből
Kevesen próbálkoznak a házikertben sárgadinnye termesztésével, pedig egy kis odafigyeléssel mi magunk is nevelhetünk ezekből a mézédes csodákból. Lássuk a sárgadinnye termesztésének fogásait!


A sárgadinnye szabadföldi termesztésének egyik előnye, hogy a gombás betegségek, mint például a lisztharmat csak nagyon ritkán fordulnak elő. Fontos a napos, széltől védett ágyás. Kevésbé kedvező éghajlatú vidékeken készítsünk az ágyások köré egy kb. 40 cm magas, falécekből álló keretet, és a növényeket a virágzási idő kezdetéig takarjuk le rashel hálóval vagy fóliával.

Magvetés és palántanevelés csak melegben

 

A növények kielégítő fejlődéséhez legalább 20 C-os állandó hőmérsékletre van szükség, emiatt május második felében vessük el a magokat. Ha üvegházban már koratavasszal is tudjuk biztosítani a megfelelő feltételeket, természetesen hamarabb is elvethetjük a dinnyemagokat, ebben a szerencsés esetben hamarabb is szüretelhetünk. Általában az üvegházakban korlátozott terület áll rendelkezésünkre, és félő, hogy növényünk túl sok helyet követel magának, ezért futtassuk támaszték mellé.

 

dinnyepalanta

 

Segítsünk a méheknek a beporzásnál

 

Virágzás idején a hőmérséklet legalább 24 C-ig kell hogy emelkedjen, mert csak így lesz minden rendben a beporzással. Nedves időjárás esetén a pollen könnyen ráragad a dinnyevirágra, ami akadályozza a rovarokat a beporzásban. Ilyen esetben segíthetünk egy puha ecsettel. (Kézi beporzás képekben>>) Először vegyünk le egy kevés virágport a hímnemű virág porzójáról, azután az ecsetet óvatosan nyomjuk rá a nőnemű virág (felismerhető a szár tövén látható megvastagodásról) bibéjére. A legkedvezőbb időpont a beporzás segítésére a kora reggeltől késő délelőttig tartó időszak.

 

dinnye_porzas

 

Korlátozzuk a hajtás növekedését

 

Ahhoz, hogy jó formájú, szép és édes dinnyéink legyenek, korlátoznunk kell a növény növekedését: a második levél fölött csípjük ki a főhajtást, és távolítsuk el a harmadik levél fölött megjelenő hajtásokat is, majd amikor a termések megjelennek, csípjük ki a szárakat két levéllel fölöttük.

 

Készítsünk támasztékot

 

Célszerű fából ácsolni neki támasztékot, mert a dinnyetermés nagy súlya miatt leszakadna a szárról. Ezt elkerülendő hálókba függeszthetjük a dinnyéket, a hálót pedig a szögekre akasztjuk, amit a támasztékba ütünk.

 

dinnyetamasz

 

Locsoljuk és tápozzuk folyamatosan

 

A dinnyét rendszeresen és bőségesen kell locsolni. Nagyon sok tápanyagot igényel, használjunk magnéziummal dúsított paradicsom-tápoldatot.

 

Teljes érettségben szüreteljünk

 

A dinnyék  nem képesek utóérésre, a korán leszedettek ízetlenek maradnak, a kési szedések pedig túlérnek. A megfelelő érettség jelei a következők:

  • a termés eléri a fajtára jellemző nagyságot, színárnyalatot
  • kellemes illatot áraszt
  • a termést kopogtatva jellegzetes kongó hangot ad,
  • a terméshez legközelebb eső kacs elszárad
  • az érett termésen a hajnali órákban erősebb a párakicsapódás

sdinnyeszuret

Közkedvelt sárgadinnyefajták: Ananász, Hales best Jumbo, Honey Dew, Hógolyó, Tétényi csereshéjú, Homok kincse F1, Dixi.

 

Sárgadinnyés finomságok:

 

dinnye_sonka

Sárgadinnye sonkával - fennséges előétel!

értékelés