Nyár végéig vethető a kínai kel

5
Nyár végéig vethető a kínai kel
A kínai kel (Brassica rapa chinensis), mint ahogy neve is mutatja, Kelet-Ázsiából származik. A zöldségfélék között ez az egyik legfinomabb és legkönnyebben emészthető káposztaféle.

A kínai kel (Brassica rapa chinensis) bemutatása

A kínai kel a káposztafélék (Brassicaceae) családjába és a keresztesvirágúak (Brassicales) tartozó kétszíkű növény. Igen gyorsan nő, levelei hullámosak, gyűrött hatást keltenek, levélerei vastagok és fehérek. A kínai kel fajtái közül jó tárohatóságáról ismert a 'Hongkong', fertőzéseknek ellenálló fajta a 'Nagoka'. Hozzá közel álló káposztaféle a pak-choi.

 

Termőhely

A kínai kelnek olyan ágyást válasszunk, amelyről egy kultúra már lekerült, és készítsük elő talaját szerves trágyával.

Vetési ideje: július-augusztus, magvetéssel vagy paláta ültetésével szaporítható

 

 

kinai-kel
Kínai kel (Brassica rapa chinensis)

 

Ápolás

A kínai kelt csak július második felében tanácsos vetni, a korábbi vetésű kultúrák könnyen felmagzanak, azaz magszárat hoznak. Vetés után is szerves trágyával, például guanóval való tápanyagpótlásra, illetve indítótrágyára van szüksége, emellett bőséges öntözést is igényel. Fontos, hogy minden évben másutt termesszük, mert a többi káposztaféléhez hasonlóan a kínai kelt is könnyen megtámadja a káposztagyökérgolyva; a meztelencsigák pedig egyik kedvenc csemegéje.

 

Betakarítás és felhasználás

A kínai kel a kertben maradhat egészen addig, amíg a hőmérséklet nem csökken -5 °C alá. A leszedett fejeket még néhány hétig tárolhatjuk a hűtőszekrényben vagy a pincében. Fogyaszthatjuk nyersen, vagy elkészíthetjük párolva, húsételekhez is.

vetemenyeskert

 

Forrás: Veteményeskert

értékelés