5 jótanács a kerti tó építéséhez

5 jótanács a kerti tó építéséhez
Németországban már régóta hódít a kerti tó divatja, így ott igen tekintélyes számú tó épült már. Lássuk, melyek azok a hibák, amelyeket leggyakrabban elkövetnek egy kerti tó építésekor.

A kerti tó működésének alapelvei

Összeszámolva a létező összes kerti vízfelületet - a mini tavakkal, a teraszon épült medencékkel, a fürdőtavakkal és a lápkertekkel együtt - kiderül, hogy mintegy hatmillió van belőlük az országban. Ráadásul ez a szám évente 200 ezerrel gyarapodik a felmérések szerint. Ez nagyjából azt jelenti, hogy majdnem minden 13. kertbarát egyben büszke tulajdonosa egy kerti tónak is. Sajnos nem mindegyikük boldog a tavával. Ez legtöbbször az építés során elkövetett hibákra vezethető vissza, de a helytelen ápolás, gondozás is lehet az ok. Érdemes a természetes tavakat tanulmányozni, hogy megtanuljuk, milyen a működőképes tó, amelyben mi is örömünket lelhetjük.

kerti-to-vizmozgas
A jól működő természetes tóban cserélődik a víz

 

  1. Elég nagy méretűnek kell lennie, és - a felületével arányosan - annyi mély vizű zónát kell benne kialakítani, hogy a csapadékszegény időszakban is elegendő víz maradjon benne, ill. télen se fagyjon be fenékig. Az állóvizű parti zónától a tó közepe felé haladva enyhén lejt a meder.
  2. A jól működő természetes tóban cserélődik a víz: rendszerint befolyó víz táplálja, és természetes elfolyása is van.
  3. A természetben ritka, hogy egész napon át napsütésnek van kitéve a vízfelület. A legforróbb napszakban mindig vet rájuk némi árnyékot a környező növényzet. (Kerti tóba ültethető növények >> )
  4. Nagyon fontos, hogy a lehető legkülönbözőbb vízmélységekben is legyen növényzet. A természetes tavak növényzete a legtöbbször igen buja.
  5. A természetes tavakban gazdag az állatvilág: a számtalan halfaj mellett változatos az egyéb tólakók világa is. A természetben megvalósul az önszabályozó egyensúly, így az állatvilág fajösszetétele és az egyes fajok egyeűrűsége „magától" alakul ki.

 

kerti-to-novenyek
A kerti tóban fontos szerepet játszik a növényzet

 

Ahogy láthatjuk, a tó működőképessége csupán ettől az öt feltételtől függ. Rendkívül fontos, hogy a mesterségesen épített kerti tavak tervezésénél, működtetésénél is mind az öt pontra tekintettel legyünk. Ha a tótulajdonos akár csak kicsit is eltér ezektől a szabályoktól, akkor szinte biztosan problémákkal kerül szembe, és borítékolható az elégedetlensége, bosszankodása. Hiszen nem várhatjuk el, hogy a kertben ásott és vízszigetelt gödör magától működőképes tóvá alakuljon. Mi tehát az oka annak, hogy mégis annyi eleve hibásan tervezett tó épül, és hogy emiatt több bánat éri a tulajdonosokat, mint öröm?

Nagyon gyakran a szomszédok jó szándékú tanácsai. Bár a tóépítésről bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, sajnos az otthoni tóépítők nem mindig fogadják meg az ezekben leírtakat. Alig van olyan területe a kertépítésnek, ahol annyi hibát követnének el, mint a kerti tó esetében. Azt tanácsoljuk tehát mindenkinek, aki kerti tó építésébe vág bele, hogy az építkezés megkezdte előtt olvasson utána a szakkönyvekből, és próbálja a tanultakat a gyakorlatban alkalmazni. Semmi esetre se gondoljuk, hogy a „megoldás" egyszerűen betemetni az elrontott tavat -pedig sajnos gyakori, hogy ezt látják egyetlen kiútnak a kerttulajdonosok.

kerti-tavak

 

Forrás: Kerti tavak

értékelés