Sajtos-sonkás spárga recept
A sajtos-sonkás spárga hozzávalói: 1 kg spárga, 1 evőkanál só, 4 evőkanál vaj, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál liszt, 1/4 teáskanál fehérbors, 1 evőkanál apróra, vágott petrezselyem, 200 g főtt sonka, 75 g gouda sajt.

A sajtos-sonkás spárga elkészítése

 

Megtisztítjuk a spárgát, és levágjuk a végét. A héját és a levágott végeket főzzük egy liter vízben tíz percig, majd tegyük egy konyharuhába, és ha kicsit kihűlt, csavarjuk jól ki.

A spárgát, sót, 1 evőkanál vajat és a cukrot együtt felforraljuk. A spárgát egymás után három adagban, egyenként öt percig főzzük, majd csorgassuk le róla a vizet. 3 evőkanál vajat megolvasztunk, és belekeverjük a lisztet, hozzáöntünk kb. 4 dl spárgalét és mártássá főzzük.

A spárgát beletesszük egy jénai edénybe, és ráöntjük a mártást. Megszórjuk borssal, petrezselymmel, apróra vágott sonkával és reszelt sajttal. A sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.

 

Piaci árak - 16. hét


Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan figyeli a mezőgazdasági termények árait, köztük a zöldségekét és gyümölcsökét is. Hétről-hétre körbejárják a nagyobb piacok és bevásárlóközpontok zöldséges standjait és feljegyzik az árakat.

 

belfoldi-16

kulfoldi-16

belfoldi-sparga

feher-sparga

 

Aki nem elégszik meg a táblázatainkkal, az minden részletet megtalál a Piaci Árinformációs Rendszer (AKI PÁIR) weboldalán.

értékelés