Húsvétig már nem változik a tojás ára

Húsvétig már nem változik a tojás ára
Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad.  Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye.

tojas_ara_2020_husvet

Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon

hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a húsvét előtti időszakban történik az éves tojáseladás 10 százaléka, amely számszerűsítve 270 millió tojást jelent.

A tojászövetség elnöke a Magyarországon pár hete újból megjelent madárinfluenzával kapcsolatban azt mondta, a tojásellátás csökkenésétől nem kell tartani, mivel a magyarországi tojóállomány nagy részét zárt helyeken tartják.

A műsorban elhangzott, hogy a tojás ára a pánikvásárlás mellett is talán 2-3 forintot emelkedtek az utóbbi hetekben.

 

eggs-3216877_640

Ha Húsvét, akkor tojásfestés

értékelés