A paprikás krumpli receptje ínyenceknek

Csak a makulátlan, egészséges krumpli tárolásával érdemes bajlódni.

Az egyik kedvenc ételem a paprikás krumpli. Sokan azt hiszik, hogy az valami rendkívül konzervatív koszt, magam is azt hittem korábban, hogy nem lehet benne sok hasznos tápanyag. Olyan tévhitek terjednek ugyanis, hogy az ember a napi c-vitamin szükségletét a paprikából és a patikából szerzi be. A tények azonban arra utalnak, hogy Magyarországon, téli vitaminszükségletünk mintegy fele a krumpliból származik. Ennek az lehet a magyarázata, hogy egyrészt sokkal többet lehet belőle megenni, mint holmi vékony húsú erőspaprikából, másrészt sokkal jobban ellenáll a benne lévő vitamin az elkészítése során fellépő hőnek.

A paprikáskrumpli összetevőinél három személy étvágyából indulok ki, de azért mégis nagyon rugalmasan alakíthatók a mennyiségek. Ha kevés, akkor lehet hozzá kenyeret enni, sőt (mosogatás helyett például) tisztára lehet vele törölni a tányért. Szerintem legjobb hozzá a jó nehéz rozs-, esetleg vajaskenyér. Ha nem fogy el az étel, annál jobb, mert marad másnapra, nem kell újra főzni.

A fazékba kb. féldeci olajat öntök, de ha van otthon szalonna, akkor inkább azt kockázom olvasztásra bele. Utána veszek egy nagy fej vöröshagymát, és egy papriát meg egy paradicsomot. Ezeket ebben a sorrendben felaprítom, akkorára, amekkorára éppen türelmem engedi. Amikor a hagyma kész, már mehet is az olajba pirulni, és közben van idő a többi aprítására, lényeg hogy semmi ne égjen meg. A végén belekarikázok kb. 10-20 centi kolbászt, vendégeimtől függően. Ha mindhárom zöldség és a kolbász is benne van, pirul, akkor leveszem a fazekat a tűzhelyről és belekeverek egy evőkanál pirospaprikát. Azért kell így, off-láng csinálni, mert különben a forró olajban megkeseredne a paprika. Back to fire! Ezután beleteszek kb. fél kiló, előre meghámozott és felkockázott krumplit, és ráöntök annyi vizet, hogy a felső krumplikockákat félig lepje el. Egy kávéskanál só is kell bele, de többet rakok, ha nem sós a kolbász. Az egészet összekeverem és takarékra veszem a tűzhelyt. Ráteszem a fedőt, hogy minél kevésbé menjen be a lakásba a szag és kb. 20 perc múlva kész van. Meg kell szúrkálni a biztonság kedvéért a krumplikockákat késsel, és ha nem serceg, akkor jól átfőtt.

A boltokban sajnos nem fajtára árulják a krumplit, de a jellemzőit aztán sosem írják rá.

A krumplifajták ugyanis nagyon különbözőek lehetnek, van amelyik lisztes lesz főzve és sok vizet szív magába, és van, amelyik inkább rugalmasra, sárgára fő. Az előbbi esetben ráöntök mégegy pohár vizet, az utóbbiban pedit bővebb lesz a szaftja a végén: ilyenkor kicsit megforgatom az ételt a fazékban, így a krumli néhol megtörik, és felszívja a szaftot.

Ha ragadozó típusú vendégeim vannak, akkor néhány pár virslivel turbózom fel a paprikáskrumplit. Ha friss a virsli, akkor nem kell főzni, elég csak akkor beletenni az ételbe, amikor már elzártam a tűzhelyet. Ha a póthús régi lakója a hűtőnek, akkor inkább belefőzöm az ételbe, így kockáztatva, hogy szétreped és csúnya lesz.

Tűzforrón szoktam tálalni, vastag és fehér tányéron, lehetőleg valamilyen friss zöldséggel: uborkával vagy halványzöld fejessalátával, savanyúkáposztával és rozskenyérrel. Szerintem mindenféle, kevésbé édes ital megy hozzá, nálunk a fehérbor a favorit. Utána meg a vízözön.

Bálint András