A legendás babérmeggy (Prunus laurocerasus) - 2. rész

A babérmeggy megjelenése Európában

A babérmeggy vadon terem az erdőkben, Perzsiában, a Kaukázusban és a Krím félszigeteken. Európába Clusius hozta be 1576-ban. Ő David Ugnadtól kapta, aki annak idején a császár nagykövete volt Konstantinápolyban, és az elbeszélések szerint a növények, amelyeket haza küldött mind elpusztultak, kivéve a vadgesztenyét és a babérmeggyet. Clusius növényeinek a nagytöbbsége elpusztult virágzás nélkül, de 1583-ban az egyik hajtás mégis kivirágzott.

„A babérmeggy. Ez a gyönyörű babérfa, a természetes élőhelyén magas fává nő , és a mi környezetünkben is jól kifejlődik, ha az alsó ágait lemetsszük. A hidegebb országokban inkább cserje lesz belőle ,sok ágat hajtva. A legalsó ágakat sötétszürkés kéreg takarja, míg a legfiatalabbak zöldek. Levelei nagyok, hosszúak és vékonyak, üde zöld színűek és sokkal nagyobbak, mint bármely babérfáé, inkább a citrusfélék leveleihez hasonlítanak úgy színben, mint nagyságban. Hosszú kocsányú fehér virágai vannak, a levelek elhelyezkedése pedig a zenicemeggy leveléhez hasonít, amelyet a franciák Putiernek vagy Cerisiser blancnak neveznek, de levelei nagyobbak és öt levélkéből állnak, sok apró erecskével.

A csodaszép babérmeggy

A gyümölcsei nagyobbak, mint a flandriai meggyé és egymás mellett teremnek egy hosszú száron, akárcsak a virágok; a külső részük fekete és csillogó, a végük kissé hegyes, ízük édes és egy kemény héjú magot tartalmaznak, amely hasonlít a meggy magjához. Master James Cole, egy londoni kereskedő, aki nemrég hunyt el, egy ilyen fát termesztett a Highgate-i otthonában, amelyet a tél hidegétől egy takaró segítségével védett meg... Az előbb említett kereskedő nekem is ajándékozott egy ilyen növényt. Cole nagyon kedvelte a ritkaságokat és termesztette őket a Highgate-i otthonában, ahol a kert mindig tele volt virágokkal és érett gyümölcsökkel. Dalechampius szerint a babérmeggy korallszilva volt, de Clusius nem értett egyet vele. Az Olaszországból küldött magoknak Laurus Regia volt a nevük."

Ez az egyik legmegfelelőbb és legdíszesebb fa a sétányaink és kertjeink számára. Ha a leveleit tejben megfőzzük az ízük a manduláéhoz fog hasonlítani, a bogyóiból, amelyek valójában meggyek, nagyon kellemes ízű bort lehet készíteni. Azt mondják, hogy a fájából a legjobb ekenyeleket lehet elkészíteni.

Ray, az 1688-ban kiadott Historia Plantarumban azt írja a bebérmeggyről, hogy nagyon elterjedt a kertekben és a bokorültetvényeken; egy nagyon ellenálló és gyorsan fejlődő növény, amely jól bírja a hideg éghajlatot. A fényes lombozatának köszönhetően hamar elterjedt, és annyira közkedvelt lett, hogy felülkerekedett még a holland természetes és kevésbé rideg ízlésen is, ami a labirintusokat és a sétányok építését illette.

A babérmeggy ellenáll a fagynak, ha metszve van, és több cserje egymás mellé ültetésével még jobban érvényesül. Párizs környékén, ahol nem annyira hideg az éghajlat, meggyé oltották, és a termését a pálinkába teszik, hogy ízesített likőrt készítsenek.

A levél nedvéről állítólag  „a természet leggyorsabb és leghalálosabb mérge." Sir Theodosius Boughton halála - akit sógora, Donaldson kapitány ölt meg ezzel a méreggel - hívta fel a figyelmet a növény mérgező tulajdonságaira 1780-ban.

Az igaz, hogy néhány összemorzsolt levél tüsszentést okozhat, és végzetes a lepkék számára, de kis mennyiségben fűszerezésre is lehet használni, anélkül, hogy bajt okoznánk vele.