Kiemelt szerep jut a hulladékgazdálkodásnak az oktatásban

Kiemelt szerep jut a hulladékgazdálkodásnak az oktatásban
A hulladékgazdálkodás és a környezettudatosság napjainkban egyre kiemeltebb figyelmet kap az oktatási intézmények részéről is. Idén számos pályázat és felhívás indult, mellyel a diákok környezettudatosságra való nevelését célozzák.

Június 13-tól háromnapos szakmai konferenciát szervezett a Vidékfejlesztési Minisztérium felkérésére a Szent István Egyetem és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás címmel, az egyetemi Tudástranszfer Központban.

A június 13-i megnyitón dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelkedő fontosságúnak tekinti a SZIE-vel ápolt kapcsolatot nemcsak az agrár, hanem a vidékfejlesztési, a környezetvédelmi, a természetvédelmi és a vízgazdálkodási területeken is. Az egyetem és a minisztérium vezetése kart karba öltve olyan munkát kíván végezni az elkövetkező időszakban, ami erősíti az egyetemet és a felsorolt szakterületeket. Az egyetem képviseletében dr. Hornok László tudományos rektorhelyettes kiemelte, az univerzitás zöld egyetemként kívánja elősegíteni az össztársadalmi üggyé vált hulladékgazdálkodási célok elérését. A többi között azzal is, hogy fejleszti a vidéken keletkező hulladékok mezőgazdasági hasznosításának technológiáit.

Dr. Illés Zoltán előadásában nyilvánvalóvá tette, hogy a magyarországi hulladékgazdálkodási rendszer teljes körű átalakítás előtt áll. Az újjászervezést a tavaly elfogadott és ettől az évtől hatályos, a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény alapozta meg. A folytatást erősíti az új hulladéktörvény, amelyet most tárgyal az Országgyűlés, elfogadása ősszel várható, és 2013-tól lép hatályba.

 

hulladek-noveny
Fontos a környezettudatos gondolkodás kialakítása

 

A megújuló magyarországi hulladékgazdálkodás első jelentős szakmai konferenciája nemcsak a hazai hulladékgazdálkodással foglalkozik, hanem megismerteti az Európai Unió 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjának teljesítését. A konferencia időtartama alatt a Hulladékból termék című kiállítás ad áttekintést a hazai szelektív hulladékgyűjtés és -hasznosítás „kézzel fogható” eredményeiről, a környezetvédelmi ipar potenciális innovációs lehetőségeiről.

A környezettudatos gondolkodásra való nevelés emellett számos pályázattal és programmal segíthető elő, nemcsak a kisiskolások, de a középiskolás fiatalok számára is. Az Enviroinvest Zrt. környezetvédelmi tanácsadás üzletága például környezetvédelmi rajzpályázatot hirdetett alsó tagozatos általános iskolások részére, melynek keretein belül a jelentkező gyerekek rajzban fogalmazhatták meg, mit tudnak tenni környezetük védelme érdekében. A pályázatra 105 darab alkotás érkezett, az eredményhirdetést június 13-án tartották.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) a már évek óta népszerű Gyermekrajz-pályázata és a tavaly nagy sikert arató Szépírói pályázata mellett idén új kezdeményezéssel, az idősebb korosztálynak szóló Design pályázattal bővítette a palettát. Idén Hulladékmágia címmel hirdette meg gyermek és ifjúsági pályázatait az FKF Zrt. A gyerekeknek nincs más dolguk, mint szabadjára engedni a fantáziájukat és a hozzájuk legközelebb álló területen - rajz, szépírás, design -, az FKF Zrt. tevékenységi köréhez kapcsolódóan megfogalmazni, hogy ők mit varázsolnának hulladékból.

Bővebb információ:

értékelés