Földünk felszínének nagy részét, 71%-át víz borítja. De valóban elegendő ez a vízmennyiség arra, hogy a Föld népességét eltartsa? Szakemberek és tudósok egyértelmű véleménye, hogy sajnos nem. A Földnek hatalmas vízkészletei vannak, azonban több mint 97 százaléka sós víz, ami a növények öntözésére és emberi fogyasztásra alkalmatlan, a maradék 3%-nak is 80%-a nehezen vagy egyáltalán nem hozzáférhető.
2013 az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Éve. Számos nemzetközi esemény központi témája a víz, ezek közül is kiemelkedő szerepet kap az október 8-11. között megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó (Budapest Water Summit), amelyet Áder János köztársasági elnök felajánlásának és közbenjárásának eredményeként, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködésben szervez a magyar kormány. A 4 napos konferenciára politikusok, nemzetközi hírű tudósok, vízügyi szakemberek és döntéshozók érkeznek fővárosunkba, hogy egyeztessenek a világ vízkészletének megőrzésével, az egészséges ivóvíz biztosításával kapcsolatos legfőbb kérdésekben. A konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
A Föld teljes vízkészlete 1,4 milliárd km³, édesvíz készlete ennek töredéke, körülbelül 35 millió km³. A világ édesvízkészletének 70%-a, mintegy kb. 24 millió km³ a tartósan hideg éghajlatú tájakon, nehezen hozzáférhető módon található, míg 30%-a föld alatti készletekben raktározódik (talajvíz, nedvességtartalom, mocsarak stb.). A világ folyói és édesvizű tavai a Föld édesvízkészletének 0,3%-át adják, ami kb 105 ezer km³.
A talajvíz, a tavakból és folyókból származó víz alkotja az ember által használt víz fő forrását. Ezeket a forrásokat tovább oszthatjuk a megújuló és nem megújuló vízforrások csoportjába. Megújuló források a tavak, folyók és víztározók, amelyek – a víz körforgása révén – rendszeresen újra feltöltődnek. A világ évenkénti, fenntarthatóan megújuló édesvízforrásai a Föld teljes édesvízkészletének körülbelül a 0,1 százalékát teszik ki.
Hamarosan 9 milliárdan leszünk
„A XX. században hatalmasan megnőtt a világ lakossága. Az ENSZ becslései szerint 1.65 milliárd ember élt a Földön 1900-ban, az ezredfordulóra a világ népessége meghaladta a 6 milliárdot, jelenleg 7,18 milliárdan vagyunk, és 2050-re minden bizonnyal el fogjuk érni a 9 milliárdot.
Az emberiség édesvízigényét sokan az ivóvízszükséglettel azonosítják, pedig a helyzet ennél jóval bonyolultabb: míg az orvosok ajánlása szerint 3 l/fő/nap, addig a 16. század felfedezése és a 19. század innovációja, az öblítéses toalett fiziológiai vízigénye 40 l/fő/nap körüli, így átlagban 80 l/fő/nap megy el a konyhában és a fürdőszobában. Ezekhez adódik az elosztóhálózat helyfüggő vesztesége, amely térségenként eltérő.
De még mindig nagy hiba lenne, ha csak a személyes vízfelhasználást vesszük alapul, hiszen globális szinten a teljes vízhasználatnak a lakossági csupán átlagosan és közelítően 10%-a, az ipari 20%-a, a mezőgazdasági – a legnagyobb vízfogyasztó – pedig 70%-ot tesz ki. Jól látszik, hogy a vízprobléma fő kérdése nem elsősorban a lakossági vízellátás, hanem az annak sokszorosát igénylő táplálkozás biztonsága”- mondta el Somlyódy László, a Budapesti Víz Világtalálkozó a Tudományos Fórumának főszervezője és elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
A szennyezett, emberi fogyasztásra alkalmatlanná váló víz csökkenti a hasznosítható vízkészletet. A mezőgazdasági műtrágyákból származó nitrátok és az ipari vegyszerek a talajvízbe szivárognak, vagy bejutnak a folyókba, ezzel egészségügyi és környezeti gondokat okozva. Az ENSZ szerint a fejlődő országokban a szennyvíz több mint 90%-a kezeletlen marad, a világ lakosságának legalább 20%-a szennyezőanyagokat tartalmazó vizet fogyaszt. Hivatalos adatok szerint fejlődő országokban élőknek körülbelül a fele szenved olyan betegségekben, amelyek kórokozói a vízzel terjednek.
Nem mindegy, hogy hol élünk
A vízhiány nem egy időben jelentkezik a világ minden részén. Akárcsak a népesség, a megújuló vízkészlet is egyenlőtlenül oszlik el a régiók között, amelyet ráadásul területi és időbeli változékonyság is jellemez a társadalmi-gazdasági fejlettségi szint függvényében. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Az arab világban a Föld népességének 5%-ára a készletek 1%-a jut, míg Kanada a másik véglet: a globális készletek 20%-ához a népesség csupán 0,2%-a tartozik.
1990-ben a népesség 4–5%-a élt fizikailag vízhiányos területen. Ez az érték 2025-re, forgatókönyvtől függően, 40–50%-ra növekedhet, alapvetően a fejlődő világban, főleg a népesség gyarapodása és az éghajlati hatások miatt. A 21. század elején még mindig mintegy 2,4 milliárd ember él a kellő szanitációs feltételek híján, és 1,1 milliárd embernek nincs tiszta ivóvize. A biztonságos víz és a szanitáció hiánya korunkban még mindig több emberéletet követel, mint amennyit a háborúk elpusztítanak. A víz képet tovább árnyalja, hogy az emberiség közel fele él több országhoz tartozó ún. osztott vízgyűjtőkön, amelyek komoly, nemzetek közötti konfliktusok forrásai lehetnek.
Napjainkban a vízhiány egyre több figyelmeztető, időnként szokatlan jelével találkozunk még a fejlett területeken is. Így például Ciprus ivóvizet importál Athénből (tankhajókon), de hasonló a helyzet Madridban vagy Szingapúrban is, ez utóbbi Malajziában működtet vízművet, majd csövön pumpálja át a vizet a szigetországba.
„A probléma tehát nem országhatárokhoz kötött. Nagy, nemzetközi összefogásra van szükség, hogy 50 év múlva ne a vízért való háborúkról szóljon unokáink élete, hanem egy élhető világ biztosításáról. Ezért is vagyunk büszkék, hogy Magyarország otthont adhat annak a konferenciának, amelyen a világ vezető politikusai, tudósai, vízügyi szakemberei és döntéshozói vesznek részt, és határozzák meg közös stratégiájukat.” – tette hozzá Baranyai Gábor, a Budapesti Víz Világnapja Előkészítő Bizottságának elnöke, az EU Ágazati Politikákért felelős helyettes államtitkár.
