Az őstermelői termékek értékesítésének legfontosabb szabályai
Azoknak, akik idén először készülnek a terméküket értékesíteni a piacon és azoknak is, akik egész évben jelen vannak, érdemes áttekinteniük az értékesítésre vonatkozó szabályokat.

A tavasz beköszöntével egyre több, friss idényterméket értékesítő őstermelővel találkozhatunk a piacokon. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa szerint Magyarországon 2018-ban több mint 300 ezren rendelkeznek érvényes őstermelői igazolvánnyal és több mint 250 ezren foglalkoznak növénytermesztéssel.

A hatályos jogszabályok alapján az ellenőrző hatóságok a szabálytalanul értékesítő őstermelőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárást indíthatnak, melynek következményeként – a jogsértés súlyától függően – 2 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra bevonható a jogsértő személy mezőgazdasági őstermelői igazolványa.

Tekintettel arra, hogy a hatóság tapasztalatai szerint az őstermelők nincsenek kellő mértékig tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal és kötelezettségekkel, cikkünkben összegyűjtöttük az őstermelői értékesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Az őstermelői értékesítés szabályait a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályozza (a továbbiakban: Őstermelői Rendelet).

 

Ki és hogyan értékesíthet őstermelőként?

 

Az Őstermelői Rendelet az értékesítésre vonatkozó kötelezettségeket fogalmaz meg. A jogszabály alapján a mezőgazdasági őstermelő – érvényes igazolványának birtokában – kizárólag azt, a saját őstermelői tevékenységéből származó terméket értékesítheti, amit bejelentett a nyilvántartásba.

Az Őstermelői Rendelet kimondja továbbá, hogy az érvényes igazolványt sértetlenül meg kell őrizni, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben és módon, felhívásra – az értékesítés helyszínén is – be kell mutatni!

Közös őstermelői igazolvány esetén, a jogszabályi kötöttség (az igazolvány felmutatásának kötelezettsége) miatt, a családtagok csakis egy időben és egy adott helyen tudnak értékesítést végezni.

Az őstermelő az őstermelői termék értékesítésének helyszínén köteles jól látható módon feltüntetni az igazolványszámát. Emellett vagy az őstermelői terméken, vagy az értékesítés helyszínén a vásárlók tájékoztatására alkalmas módon kell elhelyezni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot.

 

ostermelotol

 

A jogszabályi kötelezettségek megszegése esetén milyen szankció várható?

 

Az Őstermelői Rendelet alapján az ellenőrző hatóságok a szabálytalanul értékesítő őstermelőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárást indíthatnak, melynek következményeként – a jogsértés súlyától függően – 2 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra bevonható a jogsértő személy mezőgazdasági őstermelői igazolványa.

A Nébih 2017-ben 2892 őstermelő adminisztratív ellenőrzése keretében 218 őstermelő teljes körű piaci/termőhelyi ellenőrzését folytatta le. A hatóság az esetek több mint 10%-ában azonnali helyszíni intézkedést kezdeményezett, amely minden esetben az értékesítés felfüggesztését és az igazolvány visszavonását, valamint az őstermelői tevékenységtől való eltiltást vonta maga után.

A hatóság tapasztalatai szerint az őstermelők nincsenek kellő mértékig tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal és kötelezettségekkel, különösen a két-három éve bevezetett előírásokat nem ismerik, illetve nem tartják be. A súlyos visszaéléseken kívül nagyon gyakori jogszabálysértés, hogy a kötelező tájékoztató táblákat nem helyezik ki, továbbá a kötelezően vezetendő értékesítési betétlapokat nem töltik ki.

Az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések bejelenthetők a Nébih ZöldSzámán (06-80/263-244), e-mailben alostermelo@nebih.gov.hu, ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu vagy a Nébih Navigátor alkalmazáson keresztül.

értékelés