Szamóca, meggy és dinnye folyik a földön
Vajon miért omlott össze idén (újra) szezonban a gyümölcspiac, és hogyan került végül a meggy a Parlament elé, a földre?

Egy, megérett a meggy,
 Kettő, feneketlen teknő,
 Három ...
 (Elemi iskolás mondóka a XX. század elejéről)

Fél évszázaddal ezelőtt Fejes Sándorral (az akkori kertész-társadalom Kossuth díjas "prima-primissimájával") arról elmélkedtünk, hogy az európai piacon is jelentékeny magyar gyümölcstermelést két lábra kell állítani: az egyik láb, az almatermelés komoly jövedelmet termelt a nemzetgazdaságnak és a termelőknek egyaránt, most kellene egy másik gyümölcs, amely biztonságosabbá, kiegyenlítettebbé teszi a gazdálkodást. Úgy véltük, hogy erre a második lábra a meggy lesz a legalkalmasabb, mert ez a nyár elején hoz jövedelmet, voltak új, nagyobb gyümölcsű, géppel betakarítható, öntermékeny fajtáink, valamint jó piacaink. A gyümölcslé gyártása, a fagyasztás, a konzervipar is növekvő mennyiségű meggyre tartott igényt. Nosza, hozzáláttunk és elkezdtük meggyőzni, megtanítani a nagy- és kistermelőket, hogy érdemes, gazdaságos meggyültetvényt létesíteni, meggyfákat ültetni.

És most csak ülök, gondolkodom és nem értem, hogy miként lehet az, hogy a meggyért a kereskedelem idén annyit se fizetett, amennyiért a fáról leszedik, a termelést irányító szervezeteknek pedig tehetetlenségükben nem jut jobb ötlet az eszébe, mint hogy kiöntik a meggyet a Parlament előtt a földre! Pedig az idei jó termés senkit se ért váratlanul: egy negyedéve tudjuk, hogy eredményes volt a fák virágzása, az időjárás kedvezett a gyümölcs kifejlődésének, beérésének, a tőlünk vásárló országokban gyenge meggytermés ígérkezik, a felhasználók több meggyet is fel tudnának dolgozni.

Szamóca, meggy és dinnye folyik a földön

Hát akkor mi lehet az oka ennek a piaci kudarcnak? Ne is keressük a hibát másban, csak a kereskedelem szervezetlenségében, tehetetlenségében. Pedig egy hónappal ezelőtt a jó szamócatermés már figyelmeztetést adott: tessék a piacot megdolgozni, tessenek szabaddá tenni a termény útját a termelő, a felvásárló, a feldolgozó és a fogyasztó között. Én az állampárti években a magam módján bőségesen bíráltam, kritizáltam az imént felsorolt piaci szereplők működését, de akkor még nem tevékenykedett seregnyi marketingszakember és nem élvezhettük a globális piac előnyeit, mint most. De akkor miért nem működik a stáb, miért hatalmasodik el ez a modern kereskedelmet meggyalázó kofa-piac?!

És tessék igyekezni. Nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy előre lássuk: az idén - hála a természet kegyeinek - még számos agrár-termékből lesz bőség! És piac lesz-e? Vagy feneketlen teknő?

értékelés