Gyilkos szépségek - a mérges gomba

Gyilkos szépségek - a mérges gomba
Egy spórás élőlény, mely sokszor kegyetlenebbül képes pusztítani, mint a legveszélyesebb vírus. Ez a mérgező gomba. A Magyarországon honos több száz gomba faj közül mintegy 35 többé-kevésbé mérgező. Köztük is a legveszélyesebb a gyilkosgalóca.

A statisztika is ezt a szépséges szörnyet igazolja: az összes halálos gombamérgezésnek a 98 százalékáért a gyilkos galóca a felelős.

Gyilkos szépségek - a mérges gomba
Ez a gomba könnyen összetéveszthető két másik fajjal is. Fiatal állapotában zárt burokban találhatunk rá, melyet tojásmaradványnak nevezünk. Ez a burok pedig feltűnően hasonlít a pöffetegre, amely viszont ehető. A már kifejlett gyilkoskalóca bocskora, tönklye és lemezei is fehérek és jól látható, hogy van gallérja. A kalap felülete sugarasan szálas, lehetnek rajta apró burokmaradványok. Színe zöldes, sárgás, esetleg barnás. Külsőre szinte teljesen megegyezik a tarlógombával. A kép baloldalán láthatják a gyilkosgalócát, a jobb oldalon pedig hasonmását a tarlógombát. Az egyetlen lényeges különbség köztük az, hogy csak a gyilkosgalócának van bocskora. De a bocskor, ha jól fejlett is, a talajban ül, és ha késsel levágjuk a gomba szárát, amikor leszedjük, ezt a kis bocskort sajnos már nem vesszük észre.

Szerencsére a termőhelyük is más. A tarlógomba a füves réteken, kaszálókon terem. A gyilkosgalóca leggyakrabban völgyesekben, ritkábban fenyvesekben fordul elő. Ha ebből a gombából csak néhány aprócska darabka, azaz néhány gramm belekerül ételünkbe, ez akár 8-10 ember halálát is okozhatja.

Gyilkos szépségek - a mérges gomba

De melyik méreg öl?

A méreganyagait tekintve a gyilkosgalóca 5 toxint tartalmaz. Ebből egy az, ami hőlabilis, a másik négy hőstabilis. Gyakorlatilag főzés közben sem bomlik el, sem évek múlva. Szárítás hatására nem veszít a mérgező hatásából. Ez azt jelenti, hogy a méreganyagokat főzéssel sem tudjuk hatástalanítani. Így sajnos mai napig nem tudunk  ellenszert a mérgezésre. A vese és májsejtek szétesnek és visszavonhatatlanul károsodnak.

Ha már megtörtént a baj

A gyilkosgalóca mérgező tünetei közül az első stádium az, amely felhívja a figyelmet arra, hogy nagy valószínűséggel gyilkosgalócáról van szó. 18-24 óra telik el a gyilkosgalóca fogyasztása után, amikor viszont óriási, csillapíthatatlan hányinger, hányás jelentkezik a betegnél. Ilyenkor a nagy folyadék veszteség miatt gyengeség, fejfájás, ájulás, rossz közérzet lép fel. A második stádium a legveszélyesebb, ugyanis a mérgezett személy panaszai hirtelen elmúlnak és jobban érzi magát, pedig ilyenkor hatnak azok a méreganyagok, amelyek a veseműködés súlyos károsodását okozzák. Általában ekkor vesztik el az orvosok a beteget. A beteg általában az első tünet jelentkezésekor sem menthető már meg. Így csak annak érdemes gombát gyűjteni, aki biztosan felismeri a gyilkosgalócát.

A gyilkosgalóca leggyakrabban völgyesekben fordul elő

Forrás: freepress

értékelés