Schirilla György, a magyar rozmár a környezetért fut

Schirilla György, a magyar rozmár a környezetért fut
"Elkezdek futni és felismeri a szervezetem, hogy sokat futottam, és egyszerűen belerázódom" - menti ki magát Schirilla György a plusz edzésekre vonatkozó kérdés alól. 370 km-es futásra készül, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre.

A jeges Duna átúszásáról és több napos futásairól híres Schirilla György újabb célt tűzött ki maga elé: a környezettudatos magatartásért fut egészen Szegedtől Budapestig. 40 városban várják október 10. és 14. között. Kopjafája nála lesz, így mindenhonnan begyűjt majd egy szalagot. Az iskolákban és óvodákban kvízjátékokat szerveznek, a városok határában pedig várják majd őt a futni vágyók, így több ezer embert mozgat majd meg reményei szerint. Így szokott ez lenni. De idén nem azért fut, amiért szokott.

 

schirilla-gyorgy-futas
Az egész Föld egy nagy egység

 

A környezettudatosság az első


A magyar rozmárnak is nevezett 51 éves férfi ismét közösségi érdekből fut, most azonban nem az emberek egészségére akarja felhívni a figyelmet, hanem a Földére. A futás témáját egy igazán kellemetlen és felháborító dolog adta.

schirilla-gyorgy
Schirilla György

"Egy kedves barátom fél évig külföldön tartózkodott, és mire visszajött, teleszórták a kertjét háztartási és építkezési hulladékkal, műszaki cikkek maradványaival, sőt, még egy döglött macskát is találtam, amikor segítettem neki rendet tenni az udvarban" - mesélte a békés természetéről is híres "jeges ember", aki ugyan nem került még konfliktusba senkivel a szemetelés miatt, de igenis bosszantja, ha valaki az autóból hanyagul kipöcköli a csikket, ha a Dunában műanyag flakonokat lát vagy éppen kiderül, valaki a rendezett lakás látszatát keltve a környezetét illetve saját magát mérgezi.

"Az egész Föld egy nagy egység" - mondja Schirilla György, aki nem csak beszél arról, hogy tenni kellene valamit: biokertjükben maguknak termelik a zöldségeket és évente egy fát is elültet családjával- ha már autózni kényszerül az egyik legnépszerűbb jógaoktatóként. "Gépkocsit vezetek, így próbálom visszaadni azt az oxigént, amit elvettem"- teszi hozzá.

Természetesen náluk elő nem fordulhat a szemetelés. A négyszeres apuka a természet és a sport szeretetére neveli gyermekeit. Így ha az erdőben, futás közben kisebbik fia, Máté egy eldobott cigis dobozt lát, azonnal irányt vált, és a meg sem áll a szemétig, amit aztán a legközelebbi kukába juttat.

Schirilla György úgy véli, a sportot és a környezetet is úgy lehet megszerettetni a gyerekekkel, ha jó példával jár elől a szülő.

 

Plusz edzésre nincs idő


"Elkezdek futni és felismeri a szervezetem, hogy sokat futottam, és egyszerűen belerázódom" - menti ki magát Schirilla György a plusz edzésekre vonatkozó kérdés alól. 370 km-es futásra készül, de nem tér el a napi rutintól. Jógát oktat, szponzorok után keresgél, este mesét olvas a gyerekeknek, aztán meg fut egyet az erdő szélén. Hétvégén jut ideje nagyobb edzésekre, ahová olykor-olykor gyermekei is elkísérik.

Szüksége is van mindenesetre a felkészülésre, idén ugyanis a Szeged-Pest távon kívül fut még az 1956-os forradalom emlékére, valamint azért is, hogy felhívja a cukorbetegségre a figyelmet. Idén azonban nem Zalaegerszegről, hanem Pécsről indul Budapestre.

„Jógát, reflexológiát és masszázst is oktatok. Ezt a hármat sikeresen alkalmazom a saját egészségem megőrzésében is. Az edzések mellett ezeknek is köszönhető, hogy képes vagyok a hosszú futásokra és jeges úszásokra"- tette hozzá Schirilla György.

 

Írta: Balogh Zsuzsa

értékelés