Együtt készíti Magyarország az év szilvapálinkáját!

Együtt készíti Magyarország az év szilvapálinkáját!
Magyarország közösen készíti el az év szilvapálinkáját, amelyet először tavasszal, a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhat meg a közönség.

Készül az év szilvapálinkája!

 

Míg ősszel, a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon minden évben egy vendég ország vendég párlata mutatkozik be, ahogy tavaly Olaszország és a grappa, addig tavasszal a gyümölcsök kapnak központi szerepet.

Idén május 5-8 között, a Budapesti Pálinkafesztiválon új sorozat veszi kezdetét: a rendezvény tematikusan a pálinka legfontosabb alapanyagára, a gyümölcsre épül majd. Elsőként a szilva mutatkozik be, tehát 2011 szilva éve lesz! A fesztiválon kiemelt szerepet kap az eredetvédett szilvapálinka, így a szatmári és békési. Továbbá az ételkínálatban is számtalan szilvából, valamint szilvapálinkával készült ételt kóstolhatnak a vendégek.

Az esemény fő attrakciója az év pálinkája lesz, amelyet közösen készítenek el az ország pálinkafőzői. A kereskedelmi főzdék prémium szilvapálinkáinak házasításával létrehozott blendelt pálinkából összesen 1100 db 0,5 literes palack készül. A pálinkafőzdék által biztosított tételek kiválasztását dr. Panyik Gáborné, egyetemi adjunktus irányítja.

 

szilvapalinka
palinkafozes
szilvapalinka-fozes
ev-palinkaja

A képeket készítette: Glódi Balázs

értékelés