Virágok és a mitológia - mit válasszunk nőnapra?

Virágok a mitológiában

Nárcisz

A nárcisz virágról szóló görög mítosz az emberi gyarlóság istenek általi büntetésének története. Akárcsak Adonisz és a jácint legendájában itt is egy haldokló ifjú életereje és identitása áramlik át egy növénybe.

Narcissus kivételesen vonzó és jóképű fiatalember volt, aki visszautasította az érte epekedők szerelmét. A bánatba belepusztult Echo nimfa halála felbőszítette az isteneket, akik megbüntették Narcissust. Beleszeretett saját képmásába, amit az erdei forrás víztükre fölé hajolva pillantott meg. Önimádatában megpróbálta saját magát megölelni és vízbe fulladt, de a mítosz egy másik változata szerint megölte az önmaga utáni sóvárgás. Szenvedéseinek helyszínén a forrás mellett virágok nőttek, melyeket a nimfák nárcisznak neveztek el. Így lett ez az illatos virág az önzés és a hiúság szimbóluma. Napjainkban a pszichológusok nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőnek nevezik az önimádó, más problémáira ráhangolódni képtelen embert.

Nárcisz

Mák

A mediterrán térségben őshonos a máknak az a fajtája, mely éretlen termésének nedve a kábítószerként elhíresült ópium. Az ókorban az ópium fájdalmak enyhítésére és az alvás előidézésére szolgált. A görög mitológiában Hypnos, az alvás istene és Morpheus, az álmok istene is jelképezhető a mák virágával. Az ópium morfint is tartalmaz, innen eredeztethető az istenség elnevezése.

A rózsa

Édes illatú virág, mely egy tüskés bokron nyílik és a mitológiában sok jelentése ismert. Az istennők imádásának jeleként rózsákat helyeztek szobraik elé, az ókori rómaiaknál pedig a szépséget jelképezte és Vénusz virágaként tartották számon a rózsát. A római mitológiában a halált és az újjászületést is szimbolizálta, ezért gyakran ültették sírokra is ezt a virágot.

Vörös rózsák

Most mindezt virágnyelven

Európában az 1800-as évek végén kapott szárnyra az a gondolat, hogy a virágok segítségével érzelmeket lehet közvetíteni. A könyvekben leírt virág-jelzésrendszer segített a küldőnek a virágok nyelvén megfogalmazni érzéseit, a címzettnek pedig utalást nyújtott a megfejtéshez. E könyvek szerint az almafa virága a következő üzenetet hordozta: „A ragyogó szerelem pírja vonja be finom arcod". A mezei lóhere kérdést intézett a címzetthez: „Szeretném tudni, mikor láthatlak újra?" A vörös rózsa szirma azt jelentette: „Igen". A fehér szirmok pedig azt, hogy: „Nem". A kutyatej zöld virágának jelentése: „Oly rideg vagy velem, talán kőből van a szíved?" A könyvek szerzői a bonyolult nyelvezet jobb megértésének érdekében, a szóban forgó virágokkal is illusztálták kiadványaikat.

Nimfa

A görög mitológiában a természet alacsonyabb rangú istennője, általában szép és fiatal. Amikor a kerszténység elfogadta a rózsa által képviselt szimbólumokat, a virág még összefüggésben állt az antik világ istennőivel is. A rózsa Szűz Máriához, Jézus anyjához is kapcsolható, innen ered a Misztikus Rózsa vagy a Szent Rózsa megnevezés. Idővel a rózsa más jelentést is nyert. A piros rózsa képviselte a mártírhalált halt keresztény vértanúk kiontott vérét, a fehér pedig az ártatlanság és a tisztaság jelképévé vált. Egy keresztény legenda szerint a rózsa eredetileg nem volt tüskés. Miután Ádám és Éva bűnbeestek és kiűzettek a paradicsomból, a rózsa szárán tövisek nőttek, hogy emlékeztessék az embereket arra a rövid időre, amelyet az édenben töltöttek.

Napraforgó

A virágtányér mindig a nap felé fordul. A görög mítoszban Klytia és Apollón napisten szerelmi története megmagyarázza a virágnak ezt a mozgását.

Klytia vízinimfa, de egyes források szerint babilóniai hercegnő volt, aki beleszeretett Apollónba. Kezdetben az isten viszonozta szerelmét, és mindig visszatért hozzá. Később ráunt a leányra, aki bánatosan követte fejével, ahogyan Apollón tüzes szekerével végigvonul az égbolton. Végül az istenek megsajnálták és virággá változtatták. A legenda egyes változatai szerint körömvirág lett belőle, de a legtöbb azt tartja, hogy Klytia napraforgóvá változott.

Ibolya

Az alacsonyra növő, lila vagy fehér virágú növény egy olyan ősi közel-keleti legenda főszereplője, amelyet talán a Vénuszról és Adóniszról szóló római mítosz ihletett. A történet szerint a nagy anyaistennő Cybele beleszeretett Attisba, akit vadászat közben egy vadkan megölt. Kiomló vére nyomán ibolya fakadt.

Az ókori görögök úgy hitték, hogy az ibolya Arésznek a háború istenének szent virága és Ioé, Zeusz egyik halandó szerelméé. Később, a keresztény szimbolika az ibolyát az erény, az alázat vagy a szerénység képviselójének tartotta, de a legendák szerint a szüzek és a szentek sírján is ibolyák nyíltak. Európai népmesékben az ibolyát a halállal és a gyásszal társítják.

Szegfű, jácint, liliom>>