Tavaszi hérics (Adonis vernalis), az év vadvirága
Hazánkban aránylag nem túl rég indult el az a hagyomány, hogy minden évben megválasztjuk az év fáját vagy az év madarát. 2011 óta pedig már az év vadvirágára is lehet szavazni. 2012-ben az interneten szavazók a tavaszi héricset (Adonis vernalis) választották meg az év vadvirágának.

Tavaszi hérics (Adonis vernalis) bemutatása

 

Németországban már nagy hagyományokkal rendelkezik az a mozgalom, mely egyetemek, kutatóintézetek és civilek részvételével minden évben különböző kategóriákban megválasztja az év növényeit.

Hasonló kezdeményezések nálunk is elindultak, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 1996 óta választja meg az „Év fáját”, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pedig minden évben az „Év madarát”.

 

Tavaly már a hazai botanikusok is követték a példát: internetes szavazással megválasztották az „Év vadvirágának” a leánykökörcsint.

A 2012-es címért hárman indultak: a fehér tündérrózsa (Nymphea alba), az agárkosbor (Orchis morio) és a tavaszi hérics (Adonis vernalis), melyek közül a legtöbb szavazatot ez utóbbi kapta. Az elnyert címnek köszönhetően nagyobb figyelmet kap az adott növény, és erre az esetek többségében szüksége is van.

 

tavaszi-herics-vadvirag
Tavaszi hérics (Adonis vernalis)

 

A tavaszi hérics a boglárkafélék (Ranunculaeae) népes családjába tartozik. Tudományos neve utal szépségére (Adonis) és arra, hogy már kora tavasszal, akár március legelején előbújik (vernalis=tavaszi). Hérics (hérits) néven írásban először 1784-ben említik, ezenkívül ismert még a sárga kökörcsin és a sárga leánykökörcsin elnevezés is.

A virágzás kezdetén a zöldes színű, selymes szőrű csészelevelek közé zárt bimbók alig látszanak ki a fűből. A nagy, aranysárga, sokszirmú virágok szárai később nőnek meg 20-30 cm magasra. Évelő növény, száraz, napos, meszes, lösz- és homoki gyepekben dombvidéki és hegyvidéki élőhelyeken, irtásréteken és legelőkön, karsztbokorerdőkben és ligetes, melegkedvelő tölgyesekben találkozhatunk vele. A Ny-DNy-i országrészből hiányzik, és állománya nagyon megritkult az Alföldön is. Ahogy tavalyi győztes társát, a tavaszi héricset is élőhelyeinek megszűnése, virágainak gyűjtése és a tövek kiásása veszélyezteti: szépsége miatt sokan szeretnék a kertjükben is látni. Természetvédelmi értéke 2000 Ft.

 

adonis-vernalis
Védett növény a tavaszi hérics


Erősen mérgező, így a legelő állatok kerülik. Gyöktörzsét vizelethajtó, szívnyugtató, koszorúér-tágító hatóanyagai miatt régen nagy mennyiségben gyűjtötték, ma már ez nem jellemző.

Közeli rokona a szintén sárga virágú, fokozottan védett erdélyi hérics (Adonis x hybrida), de nem lehet őket összetéveszteni, mert ez utóbbi csak Csorvás környékén (Békés megye), a csorvási pusztán fordul elő.

Lelőhelye szigorúan védett, a virág eszmei értéke: 250 000 forint.

kapanyel

 

Forrás: kapanyel.blog.hu
Írta: sztroberri

Cikkajánló: Tavaszi tőzike

értékelés