Miért védekezzünk a lóhangyák ellen? 4. rész

Miért védekezzünk a lóhangyák ellen? 4. rész
Fontos megjegyezni, hogy ha lóhangyákat találunk a házban, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a házban van a fészkük. Ne essünk pánikba és ne kezdjünk el azonnal rovarirtót permetezni, amint meglátunk egy hangyát a házban. Miért is?

Védekezés a lóhangyák ellen

Habár a permetezés egy időre leállítja őket, csak azt érjük el vele, hogy másfelé kezdenek el kutakodni, (feltehetően továbbra is a házon belül), és nagy a valószínűsége annak is, hogy amint a vegyi maradványok eltűnnek, a hangyák visszatérnek. Ami viszont lényeges, hogy ezáltal csak késleltetjük azt az elkerülhetetlen tényt, hogy a hangyák valóban kárt tesznek az otthonunkban. A lóhangyák megfékezésének első lépéseként meg kell tudnunk, hogy a házban van-e a fészkük.

Ha bármely ismert rovarölő szerrel, pl. chlorpyrifosal (Dursban) vagy diazinonnal bepermetezzük a ház alapját, akkor lehet, hogy sikerül ideiglenesen távol tartanunk a hangyákat, és a hangyák forrására is rálelhetünk. Ha a hangyainvázió nem csökkent, akkor nagyon nagy a valószínűsége, hogy a fertőzés a házon belül van. A permetezés egyik alternatívájaként megpróbálhatjuk a hangyákat kicsalogatni a házból.

 

 

Tegyünk egy kis mézzel kevert vizet kupakokba, majd helyezzük őket el a ház alapja mentén. A lóhangyák éjjel a legtevékenyebbek, ezért a csapdákat naplemente után ellenőrizzük. Amint távolodnak a csalitól, próbáljuk meg követni őket vissza a fészkükhöz. Ne felejtssük el, hogy a fészkük akár 100 méterre is lehet attól, ahol a hangyák vannak, így nem lesz könnyű őket nyomon követni. Ennek a csalinak a fő célja, hogy megtaláljuk, hova vezetnek a lóhangyák nyomai.

Ha a nyomok távolodnak a háztól, akkor az alábbi megfékezési módokat ajánljuk a kültéri fertőzöttségre. Ha úgy tűnik, hogy a hangyák fészke a házon belül van, a következő lépés a feltehető fészkelő helyek alapos vizsgálata. Először koncentráljunk azokra a ház körüli területekre, ahol gondok lehetnek a nyirkossággal.

A fa csavarhúzóval való megvizsgálása jó módszer arra, hogy felderítsük a fa romboló kártevők, beleértve a lóhangyák és termeszek által okozta károkat. Fontos a tetőtér és a pince gondos vizsgálata. Az alapos vizsgálat időigényessége és fárasztó jellege miatt érdemes igénybe venni egy rovarirtó cég segítségét, amely a tapasztalata és képessége révén gyorsan megtalálja és eltünteti a hangyákat.

 

Házon belüli lóhangya invázió

A hangyacsapdák, és különösképpen azok, amelyek hydramethylnont, sulfluramidot, avermectint és bórsavat tartalmaznak, akkor hatékonyak, ha a hangyák élelem után kutatnak. Ha a hangyák a vízforrások köré tömorülnek (pl. mosogató), akkor lehet, hogy a csali nem fogja azonnal odavonzzani őket. Általában a hangyák elfogásának legjobb megközelítési módja a csali. Hosszútávon sokkal hatékonyabbak, és ha megfelelően használják őket, akkor kevésbé veszélyesek (ellentétben a permettel) is.

 

 

Ugyanakkor egy hétbe vagy többe is beletelhet, amíg a hangyák tevékenysége csökken. Muszáj lesz elviselnünk némi hangya tevékenységet azért, hogy a hangyáknak legyen elég idejük visszavinni a csalit a fészekbe, ahol majd a lárvák, a többi dolgozó és a királynő megeszi. Ahova a csalit tesszük, ott ne permetezzünk, mert különben a hangyák elkerülik ezekez a helyeket, és nem harapnak rá a csalira. Ha a hangyák ativitása több héten keresztül is ugyanazon a szinten marad, akkor további lépésekre lesz szükség a probléma megoldásához.

Mielőtt permetezéssel próbálkoznánk, mérjük fel a hangyák okozta károk mértékét. Ha komoly károkról van szó, akkor a fa megjavítása és/vagy kicserélése (és következésképpen a fészek eltávolítása) minden kezelésnél fontosabb lehet, és megoldhatja a folyamatban lévő problémát. Ha a kár kicsi, akkor használhatunk olyan rovarirtó szert, amely fán alkalmazható a fészek megszüntetésére.

A hatékony ellenőrzés gyakran megköveteli a rovarirtó porok vagy permetek üregekbe vagy fészkekbe való bepermetezését. Ezek a kezelések összetettek, és egy átlagember számára talán túl nehezen kivitelezhetőek biztonságosan. Ezekben a helyzetekben kérjük szakértők segítségét.

 

Kültéri védekezés a lóhangyák ellen


Ha a hangyák egy külső fészekből jönnek, akkor egy kerületi kezelés meghozhatja a hátást. A Sevinnel való permetezés a szabadban vagy a diazinonnal való permetezés a földön megfékezheti a hangyákat, de nem garantálja, hogy nem fognak visszatérni.

 

 

Hatékonyabb, ha szemcsés hangya csalit szórunk szét egy 20-30 cm-es területen az alapzat mentén. A Combat®, valamint a Maxforce® és az Advance® csalikat gyakran használják a hangyákra, beleértve a lóhangyák irtására.


Megjegyzés:
A szemcsés csali nem ugyanaz, mint a szemcsés rovarölő szer (pl. a Dursban vagy diazinon), melyet gyakran használnak a gyepet támadó kártevők ellen. Olvassuk el figyelmesen a szer címkéjét, hogy biztosan a jó terméket vegyük meg.


Figyelem!!!
Minden rovarirtó szert a legnagyobb körültekintéssel szabad csak használni. Mindig olvassuk el a címkét, méghozzá alaposan. Továbbá vegyük figyelembe, hogy a rovarölő permetek más kártevőket is megölhetnek. Egyes rovarirtó szerek esetében pedig ne felejtsünk el maszkot húzni!

értékelés