Kávémérgezésben elpusztult szobanövényem

Mi történt a szobanövényemmel?

Abban a pillanatban beleszerettem a növénybe, ahogy megláttam. Vagyis, amikor megpillantottam a leveleit. Gyönyörű volt, legalábbis azelőtt, hogy egy újabb halott szobanövénnyé változott volna át. Azt hittem a szerelem örökké tart majd. Megvettem a kedvesemnek mindent, amire csak szüksége volt: egy csinos kis cserepet, amiben pihengetve töltheti napjait, egy kis extra tápanyagot, hogy minden rendben menjen és sötét színű (a legjobb, amit a pénzemen kaphattam) virágföldet. Megtaláltam a tökéletes helyet a növekedéséhez: nem túl napos és nem túl árnyékos. Még beszéltem is a növényhez, arra gondoltam, felteszek egy kis klasszikus zenét, de elvetettem az ötletet. Lehet, hogy ez volt a probléma, a drága növényem valami szép zenére vágyott, ezért zöldebb helyre költözött.

Az ültetési utasításokat tökéletesen követtem, annyira pontosan... pont, mint egy tökéletesen kifőzött csésze kávé. Lehet, hogy túlzásba vittem az utasítások követését. Ok, tettem hozzá egy kevés őrölt kávét. Fáradt voltam, így készítettem még egy kávét. Lehet, hogy a kevésnél kicsit több őrölt kávét tettem hozzá, na és? Lásd, mi történt: Megfogadtam, hogy nem iszok olyan sok kávét. Egyszer láttam egy gyerek tudományos kísérletét egy rendezvényen. „Ez a növény kávé hozzáadásával növekedett!" emelkedett ki a jelzés a hatalmas növény mögül.

A túlzott kávéfogyasztás nem tesz jót a növényeknek

Ha egy kevés kávé jót tett, arra gondoltam „...több kávé még jobb lesz!" Persze, nem is kell említenem, hogy találtam egy jó rejtekhelyet az őrölt kávézaccnak a kíváncsiskodó szemek elől, akik azt akarják tudni, hogy mennyi kávét és milyen időközönként iszom, és miért nem tudok éjjel aludni és írogatom a cikkeket fél éjszakán keresztül. Nyugalom. Meg kell nyugtassam magam. Én nem iszom kávét, így a viselkedésem nem sugallhatja ezt. Hmmm...

Most pedig, kedves olvasóim, kérlek titeket, emlékezzetek rá: nem akartam bántani a drága kis növényemet, szóval ne áruljatok el a növényvédőknek. Az édesanyám szerette a növényeket, akárcsak a nagyapám. Azt hiszem, a dédanyám is szerette a növényeket, de vele sajnos soha nem találkozhattam.

Egy kis barna lény a világűrből (vagy ez csak egy száraz levél?)

Most szomorúan bámul rám a növényem gyönyörű üres cserepéből. Az a kis barna lény szomorú lehet; végülis elvitte azt a szobanövényt, amit annyira szerettem. A következő alkalommal, amikor ellátogatok az üzletbe, boldog növényeket nézegetve, fényes, örömteli virágokkal, emlékezni fogok a töpörödött, öreg lényre és megfogadom magamban, hogy soha többé nem veszek egy növényt sem.

Valójában, amikor a növények valaki családfájában szerepelnek, nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen ígéretet be lehet tartani vagy egyáltalán be kellene tartani. Szóval, mit szóltok egy egyszerűbb ígérethez? Ígérem, hogy nem fogom az őrölt kávét a cserépbe rejteni. Ígérem, hogy akkor is öntözni fogom a növényemet, amikor nagyon elfoglalt vagyok. Ígérem, hogy ahelyettt, hogy a garázsban tartsam, meg fogom adni a növényemnek az extra tápanyagokat. És ígérem, hogy soha, de soha nem hagyok fel a növények iránt érzett szeretettel. Még akkor is, ha múlt nyáron egyik nap szömörcébe estem, pont a 4. szülinapomon. Ok, 40 év ide vagy oda. De az már, kedves olvasók, egy másik történet, talán majd máskor elmesélem.

Inkább más tápanyagot válasszunk számukra

Ti pedig, kérlek, ne felejtsétek el megöntözni a szobanövényeteket, hogy megóvjátok őket az elhalálozástól és attól, hogy kis földönkívüli barna lényekké változzanak. Kérlek, ne hagyd a növényedet víz után sóvárogni, ne várd, hogy kis táblákat feltartva jelezzék neked: „A víz fog jót tesz velünk!". Komolyan, a növények jót tesznek velünk; próbálj csak lélegezni egyetlen növény nélkül a Földön. Szaladj el a locsolókannádért, fogadok, hogy a szobanövényeidnek szükségük van egy kis vízre épp MOST! (Ezért volt olyan fontos, hogy megírjam ezt a cikket. Ez az, amiért már éjjel fél egy van, de én még ébren vagyok és írom ezt a cikket.) De az is lehet, de csak lehet, hogy ez a kávé hatása...