Hogyan költöztessük a növényeinket?

Hogyan költöztessük a növényeinket?
Egy költözködés során igyekszünk mindent alaposan becsomagolni és bedobozolni, hogy semmit se felejtsünk a régi lakásban. A tárgyaknál kis logisztikázással megoldható, hogy a lehető legtöbb minden beférjen a különböző méretű dobozokba, azonban a növényeknél már nem ilyen egyszerű a helyzet. Aki többször is költözött élete során, az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz a szobanövényeket úgy az új helyre áttelepíteni, hogy ne okozzunk károsodást, és lehetőleg életben maradjanak.

Vigyem vagy ne vigyem?

Elsősorban vegyük figyelembe, hogy az új lakóhelyünk éghajlata megfelel-e annak, amit a növényeink eddig megszoktak. Sajnos a nem optimális éghajlati viszonyok káros hatással vannak a túlélési esélyekre.

Másik fontos szempont, hogy milyen évszakban költözünk, hiszen a virágokat a legjobb késő ősszel vagy kora tavasszal az új helyre vinni, ugyanis ekkor vannak nyugvó állapotban, ezáltal könnyebben alkalmazkodnak.

Ha inkább nem kockáztatnánk, a legjobb amit tehetünk, ha a barátainknak vagy szomszédainknak ajándékozzuk a növényeket. Ez főleg akkor jó megoldás a virágok számára, ha az ország másik felébe vagy még ennél is messzebb költözünk, ami miatt napokig kellene utaztatni őket, ezzel jelentősen csökkentve a túlélés esélyeit.

nvnyek

Mindenképp magammal viszem, hogyan csináljam?

Mivel a növények meglehetősen törékenyek, és a költözéskori túlélési esélyeik is igen alacsonyak, a legjobb, amit tehetünk, ha biztonságos környezetet teremtünk számukra az utazáshoz. Az utazás előtt ezért mindenképp szoktatni kell őket a változó körülményekhez. A fényre érzékeny virágainkat a költözés előtti pár napban fokozatosan szoktassuk az egyre kevesebb napfényhez, így a költöztető járműben lévő sötétség nem fog akkora megrázkódtatást okozni.

Költözéskor a hőmérsékletre is tekintettel kell lennünk, hiszen a legtöbb növény sem a forróságot, sem a hideget nem jól viseli. Ezért ha nyáron költözünk, lehetőleg az utastérben szállítsuk a növényeket, ahol a hőmérséklet szabályozható, ha viszont téli időpontot választottunk, takarjuk be őket valamilyen takaróval, hogy a hidegtől védve legyenek.

Ha te is költözés előtt állsz, de nem tudod, hogyan oldd meg a növényeid biztonságos szállítását, vedd fel a kapcsolatot a Visszuk.hu szakembereivel, akik több éves tapasztalatuknak köszönhetően biztonságban az új otthonodba költöztetik a növényeidet is!

Mi a teendő költözés után?

Amennyire lehetséges, ne húzzuk az időt a növények költöztetése során, lehetőleg egyből vigyük be az új lakásba. Pár órán keresztül hagyjuk őket abban a dobozban, melyben szállítottuk.

Miután kicsomagoltuk a növényeket, óvatosan öntözzük meg őket, és keressünk egy olyan helyet számukra, mely leginkább hasonlít ahhoz, amit az előző lakásban megszokhattak. A növények alkalmazkodása sok időt vesz igénybe, általában pár hét is eltelik, mire végre megszokják az új környezetet.

értékelés