Micsoda csodálatos élmény a fehér felhőként virágzó, júliusban pedig feszes, ropogós termésekkel teleaggatott cseresznyefa a kertben! Munkánk megérdemelt gyümölcsét azonban csak akkor szedhetjük le, ha időben elvégezzük az elengedhetetlen metszést.
Ültetéskori metszés
Miután elültettük a fát, kiegyensúlyozott viszonyokat kell teremteni a visszametszéssel csökkentett gyökérmennyiség és a föld feletti részek között, hogy megkönnyítsük az eredést. Ezért kell ültetéskor metszeni a cseresznyefát. Az alma- és a körtefánál megismert módon kell elvégezni, azzal a különbséggel, hogy a cseresznyefa vázágainak valamivel laposabban kell állniuk, mint az almáénak. Törekedjünk a törzzsel bezárt körülbelül 60°-os szögre.
![]() |
Rügyező cseresznyefa |
Koronaalakító metszés (Koronaformák>>)
A koronaszerkezet felépítésének első lépéseként válasszunk ki vázágnak három vagy négy erősebb vesszőt, lehetőleg egyenletes távolságra elosztva a törzsön. A többi vesszőt metsszük le vagy kötözzük le. A vázágakat az általános szabályokat követve körülbelül kétharmadukkal kurtítsuk meg úgy, hogy vízszintesen nagyjából egy síkba kerüljön a csúcsuk, és külső rügyben végződjenek. A sudárvesszőt ehhez igazítva vágjuk vissza úgy, hogy 120°-os legyen a fa csúcsát és a vázágak csúcsait összekötő háromszög felső szöge. A következő három-négy évben ismételten metsszük vissza a sudárvesszőt és a vázágak vezérvesszőit, ill. óvatosan ritkítsunk.
Fenntartó metszés
Nagyjából a cseresznyefa ötödik-hatodik évétől kezdjük visszafogni a koronamagasságot, úgy hogy a sudarat a legközelebbi ágemeletig vagy egy középről induló, vízszintesen kiágazó ágig visszavágjuk. Ugyanezen az elven vágjuk vissza a vezérágakat is, valamelyik, a koronából kifelé mutató ágra visszaugorva. A vezérágak mentén nőtt többi vesszőt kötözzük le vízszintesre, ezzel növeljük a terméshozamot és csökkenthetjük a növekedési erélyt.
Később aztán nagyobb ágakat is kivehetünk a koronából, ill. megritkíthatjuk a zavaró, másokat a növekedésükben hátráltató vesszőket. Ezeket a ritkító metszéseket a cseresznyefákon már rögtön a szüret után elvégezhetjük, július és augusztus között, a fa lombos állapotában. Ebben az időszakban sokkal gyorsabban gyógyulnak a metszési sebek, mint a fa nyugalmi állapotában; ezzel pedig a fertőzés veszélye is csökken.
![]() |
A cseresznyefa fenntartó metszése |
A cseresznyefák jellemző tulajdonságai:
|

Forrás: Gyümölcsfák metszése