Sokat veszít, aki kihagyja az utolsó permetezést a gyümölcsösben

5
Sokat veszít, aki kihagyja az utolsó permetezést a gyümölcsösben
Az összes gyümölcsfánál és a szőlőnél is beindult a lombhullás, készíthejük a permetezőgépeket. Az idén legalább ilyen fontos teendőnk lesz a lehullott lomb össszedése és megsemmisítése azoknál a kerti fáknál, bokrokál melyek levélbetegségekkel küzdöttek a nyáron.

Az előző felhívásban az utolsó permetezésről, az őszi lemosásról írtam, mellyel már a jövő évi termést védjük. Úgy látom, hogy az összes gyümölcsfánál és a szőlőnél is beindult a lombhullás, készíthejük a permetezőgépeket. Az idén legalább ilyen fontos teendőnk lesz a lehullott lomb össszedése és megsemmisítése, azoknál a kerti fáknál, bokrokál melyek levélbetegségekkel küzdöttek a nyáron.

Súlyos kártételt láttam a csonthéjasokon, de a dión és a mandulán is

Az alma és a körte varasodása nem lépett fel járványszerűen, de annyi fertőző anyag képződött a leveleken, amely tavasszal be tudja indítani a fertőzést. A fotón a lisztharmat átelelő fekete „göbeit” láthatják, mogyorólevél fonákán. Jövő tavasszal a bokraink, fáink alól, a beteg levekről pattannak ki a csonthéjasok, és a dió levélbetegségeit, az almatermésűek varasodását és a mogyoró lisztharmatának első fertőzését beindító sóprák. A szőlő peronoszpórája is a lehullott leveleken telel át.

oszi_lemoso

Ne hagyjunk se beteg termést, se beteg növényi maradványokat a kertben, a felszínen!

Egyre többen hagyják el az őszi ásást és a letermett zöldségfélék otthagyott szármaradványai közé vetnek, palántáznak a következő évben. Fel kell tenni a kérdést, hogy nem hagyok-e fertőzött növényi maradványokat az ágyásomban és szükség lesz-e a beforgatással járó talajfertőtlenítésre tavasszal? A középső fotón betakarítatlan, penészgyeppel bevont fonnyadó céklagumókat láthatnak. A kórokozó gombák között egész biztosanmegtalálható a szürkepenész, mely a talajban is át tud telelni és jövőre az összes zöldség és dísznövény fajunkat megtámadhatja. Ne hagyjanak se beteg termést, se beteg növényi maradványokat a kertben, a felszínen!

 

A nyár végén feltűntek a rozsdagombák jellegzetes tünetei is

Néhányan ijedten telefonáltak, azt kérdezték,hogy mit tegyenek? A fényképen a szederrozsda narancssárga telepeit láthatják. Már jól ismerjük a körterozsdahasonló színű „kinövéseit” is. A szeder esetében a gyökérsarjaiban bújik meg a gomba, a körte pedig a környezetében lévő beteg borókától kapja minden évben, újra és újra a fertőző spórákat. Tehát csupán a rozsdák miatt most ősszel felesleges lenne permetezni. (A többi gombakórokozó ellen viszont mindkét növényen – és a málnán is – határozottan javaslom a rezes lemosást.)

A szeder esetében a beteg hajtások kivágásával kell, a körténél pedig a borókák eltávolításával lehetne védekezni. Ez utóbbi nehezen megoldható és szerintem nem is szükséges, mert nem okoz súlyos károkat a körtén. A fotók a múlt héten készültek.

Aki többet szeretne tudni a kertje növényvédelméről, annak a kertbarátnak az idén is ajánlom a 80 tanórás alaptanfolyamainkat. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezetei egész télen indítanak ilyen képzéseket. Érdeklődjenek a www.magyarnovenyorvos.hu oldalon és kérdezzenek rá a tematikára is. Milyen óraszámban ismertetik a kollégák a gyümölcsfélék és a zöldségek károsítóit?

Mi kerülhet a komposztba?

A rovarok, gombák, baktériumok és a gyomok biológiájának az ismeretében tudunk dönteni arról is, hogy mit tehetünk a komposztládába. A fent leírtak értelmében a két rozsdagombától nem kell félnünk, jövőre nem a tünetes levelekről indul a fertőzés, nyugodtan bekeverhetjük a leveleket. A fiatal gyomok is gazdagítják a komposzthalmot és a lisztharmatos, lyukacsos, foltos és varas levelek is lebomlanak. Növényvédelmi szempontból az összeszáradt gyümölcsmúmiákat és a beérett magvakat tartalmazó gyomokat távolítanám el.


értékelés