Haszonnövényeink védelme

A megelőzés és védekezés kertjeinkben

A lelkiismeretes gazda a termesztett növényeket veszélyeztető, a haszonnövényeket károsító szervezetek (baktériumok, vírusok, gombák, atkák, rovarok, rágcsálók) ellen mindig is igyekezett megelőzéssel védekezni. Szükség lehet azonban a már jelenlévő kártevők irtására, a beteg növények gyógyítására is, ez a tulajdonképpeni védekezés. A megelőzést és a védekezést szorosan össze kell kapcsolnunk, mivel külön-külön egyik sem hoz tartós eredményt. A megelőzésnek a háztájiban és a nagyobb gyümölcsösökben két módját kell alkalmaznunk.

• Meg kell akadályoznunk a károsítók kertünkbe történő behurcolását. Elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy fertőzésmentes szaporítóanyagot használjunk. Például az, hogy egészségesek vagy fertőzöttek voltak-e a facsemeték, évekig érezteti hatását. Beteg növényekkel olyan károsítókat is behurcolhatunk kertünkbe, amelyek ott még nem fordultak elő, s így az ellenük való védekezést gyakorlatilag nem ismerjük. Jegyezzük meg tehát: csak olyan helyen vásároljunk szaporítóanyagot, ahol a növényegészségügyi előírásokat, a megfelelő szabályokat betartják.
• Ismeretes, hogy a kedvezőtlen körülmények között nevelt és rosszul táplált növények ellenálló képessége lecsökken, s így sokkal könnyebben válnak a különféle kártevők, kórokozók áldozatává. Ezzel kapcsolatban több feladatunk van, s az agrotechnikai műveleteknél több, néha tán jelentéktelennek tűnő dologra is oda kell figyelnünk.
• A termőhely megválasztásánál vegyük gondosan figyelembe az alany igényeit, sajátosságait. Ne feledjük, hogy a gyümölcsfák telepítésre a fagyzugos, mély fekvésű, magas talajvizű területek nem alkalmasak. Azt is tudnunk kell, hogy az erdő közelében lévő gyümölcsösökben nyúl, szarvas és téli araszoló (lepke) kártételével kell számolnunk. Ilyen helyen tehát gyümölcsöst ne telepítsünk, illetve készüljünk fel a károk elhárítására.

A nyulak nem kímélnek semmit

• Vegyük figyelembe technikai lehetőségeinket, többek között a terep adottságait; a domboldalakon gyakran nincs vízszerzési lehetőség, így nehézségekbe ütközhet a védekezés is. Az ilyen helyeken ezért a kevésbé intenzív növényvédelmet igénylő fajokat, fajtákat telepítsünk (pl. szilvát, meggyet, diót, gesztenyét, ne pedig őszibarackot vagy az almafajták közül Jonathant).
• Fontos a megfelelő sor- és tőtávolság megválasztása is. Túl sűrű telepítés esetén gyümölcsfáink nem fejlődhetnek kellő mértékben, ezért legyengülnek. A túl ritka telepítés esetén pedig nem elég gazdaságos a vegyszeres védekezés – általában sok permetanyag vész kárba.
• Tudatosítani kell, hogy a talajművelés ideje és módja is nagy jelentőséggel bír a kórokozók elleni védelemben, s főleg a talajlakó kártevők esetében hatásos. Ide tartozik a gyümölcsösben végzett megfelelő mélységű szántásásás. Ügyeljünk rá, hogy közben a gyökereket meg ne sértsük. Kössük egybe a talajforgatással a trágyázást, így ugyanis egy művelettel a megfelelő mélységbe juttathatjuk a tápanyagokat. Ennek eredményeként fáink erőteljesebben fejlődnek, egészségesek s így ellenállóbbak is lesznek.
• Nagyon fontos része a megelőzésnek a nyesedék és a beteg ágak kezelése. A levágott, beteg ágak, gyümölcsmúmiák, a kaparék elégetése kevés fáradsággal járó többletmunkát jelent. Ezeket sohase hagyjuk a talajon, a száraz, lisztharmatos ágakat ne rakjuk rőzsébe, mert ott a kórokozók áttelelnek, szaporítóképleteket fejlesztenek és újra fertőznek. A kártevő rovarok pedig befejezik fejlődésüket és visszatelepülnek a gyümölcsösbe.

Fontos a megfelelő sorköz- és tőtávolság

A védekezés fajtái:

A védekezésre akkor kerül sor, amikor már a kártevők és kórokozók felléptek gyümölcsösünkben. A védekezésnek három alapmódszere van: a mechanikai, biológiai és a kémiai.

A mechanikai védekezés

A mechanikai védekezés során fizikai eszközökkel ritkítjuk a kártevőket. Sajnos az utóbbi időben ez a védekezési módszer eléggé háttérbe szorult. A fák ápolása során a törzsről, a korona vastagabb ágairól a lehámló kérget fakaparóval távolítjuk el, vigyázva arra, hogy a fa élő részeiben kárt ne tegyünk. A lekapart kéregrészeken kártevők áttelelő bábjai, kórokozók, mohák, zuzmók spórái fordulnak elő. Az almamoly hernyói a fák kéregrepedéseiben bábozódnak be, ezért az erre alkalmas búvóhelyeket meg kell szüntetni. A gyapjas- és gyűrűspille petecsomói a fák kérgén, vesszőin vészelik át a telet.

Igen sok hernyót és bábot semmisíthetünk meg a hernyófogó övek alkalmazásával. Hasznosságukat már régen felismerték. Régebben szalmából, szénából fontak köteget és ezt erősítették a fa törzsére. Ma erre a célra főleg a csomagolóanyagként alkalmazott hullámpapírt használjuk. Belőle kb. 15–20 cm széles csíkokat vágunk és ezeket a gyümölcsfák törzsére kötjük. A papír redőzetében, illetve alatta igen sok kártevő megbúvik. Az öveket októberig kb. tíznaponként kell leszednünk s elégetnünk. A lehullott gyümölcsök összeszedése is a kártevők, kórokozók gyérítését szolgálja. Ősszel ezért távolítsuk el a mumifikálódott (moníliás) gyümölcsöket.

A bundásbogarak, majd később a cserebogarak elleni leghatásosabb védekezési mód, ha a fán pihenő rovarokat korán reggel, mikor még dermedtek, lerázzuk. A termést veszélyeztető molyok elsősorban az összeérő gyümölcsök érintkezési pontján károsítanak, ezért ha gyümölcsritkítást végzünk, a molyok ellen is védekezünk.

A biológiai védekezés

A biológiai védekezés alapja, hogy minden rovarnak, gombának stb. vannak természetes ellenségei, amelyek a kártevők túlzott elszaporodását fékezik, számukat egy bizonyos szinten tartják. Ilyenek a fürkészdarazsak, fátyolkák, katicabogarak, az énekesmadarak stb. A vértetű legádázabb ellensége a vértetűfürkész. Ezek a kis hártyásszárnyúak petéiket a vértetű testébe rakják, lárváik itt kelnek ki, itt táplálkoznak és innen rajzanak elő, közben elpusztítják a kártevőt. A levéltetveket nagymértékben pusztítják a katicabogarak lárvái és imágói. Potrohukat megragadva kiszívják testnedveiket. Nagyon hasznosak a fátyolkák is, mivel rengeteg levéltetvet elpusztítanak.

• Ökológiai növényvédelem a kertben!

A katicabogarak lárvái hasznos kis élőlények

Nagyon hasznosak az odúlakó harkályok, cinegék, a bokros helyeken fészkelő pintyek, rigók és más madárfajok. Sok hernyót, bogarat, kukacot fogyasztanak el. Készítsünk nekik mesterséges odúkat, és télen etessük őket. A magvakat (napraforgót, kendert, lenmagot) ne szórjuk a hóra vagy a földre. Barkácsoljunk olyan etetőt, amelybe nem hull bele a hó. Disznóöléskor se feledkezzünk meg róluk, akasszunk ki nekik faggyút. Bármilyen jól használjuk is ki a mechanikai és a biológiai védekezés lehetőségeit, a növényvédelem kémiai módszereinek mellőzése a háztájiban sem lehetsége.

A kémiai védekezés

Kémiai védekezésnek nevezzük mindazokat a védekezési módokat, amelyek során a kártevők távoltartására, illetve irtására valamilyen vegyi anyagot használunk. Jelentős előnyei a gyors beavatkozás lehetősége, a könnyű alkalmazhatóság és az eredményesség. Sajnos azonban komoly hátrányai is vannak: csaknem mindig a kórokozók természetes ellenségeit is elpusztítjuk, növeljük a kártevők, kórokozók ellenálló képességét, s végül, de nem utolsósorban negatívan hatnak a környezetre. A vegyszeres védekezésnél mindig gondoljunk rá, hogy mérgező anyagokkal dolgozunk, ezért tartsuk be a használati utasításokat (használjunk védőszemüveget, -öltözéket, -kesztyűt, ügyeljünk az előírt koncentrációra és az egészségügyi határidőre). Jól válasszuk meg a kellő időpontot, s igyekezzünk nagy hatásfokkal, de a szükségesnél nem többször permetezni.

Igyekezzünk a szükségesnél nem többször permetezni

Az integrált védekezés

Az integrált növényvédelem alatt a különböző védekezési formák együttes alkalmazását értjük; sajnos nálunk ez a módszer még mindig újdonságnak számít, pedig a gazdaságilag fejlettebb országokban már régen sikerrel alkalmazzák. Az eddigi védelem többnyire csak a különféle permetszereket alkalmazta és nem törekedett a különböző mechanikai és biológiai lehetőségek kihasználására. Az integrált növényvédelem fő elve a környezet és a növények közötti kapcsolatok, törvényszerűségek betartása és a biológiai egyensúly szigorú védelme. Az integrált növényvédelem elsőrendű céljának nem a káros élőlények teljes elpusztítását tartja, hanem – alapos elemzést követően – ezek bizonyos (kevésbé káros) szinten való tartását. Ezt különböző módszerek segítségével éri el. Tudatosítanunk kell, hogy nem csupán a pillanatnyi sikeres beavatkozásra kell összpontosítanunk, hanem a hosszabb távú érdekeket is figyelembe kell vennünk. Vállalni kell – bizonyos elviselhető határok között – a káros organizmusok jelenlétét a növényi kultúrákban, tolerálni kell az előre nem látható kisebb-nagyobb károkat. Ha szükséges, vállalni kell a kissé drágább, de hosszabb távon többszörösen megtérülő biológiai védelem alkalmazását is.

_{Miklós Dénes}