Óvatosan a fenyőfák metszésével!

Fölösleges formára szabni, nyírni őket, hiszen e rendkívül formagazdag növények közül bárki választhat óriásit és törpe növésűt, karcsú oszlop alakút és terebélyes vagy éppen a földön kúszó bokrot, gömb, félgömb, tojásdad formájút. (Ha nyírott sövényt nevelünk fenyőből, akkor viszont elkerülhetetlen az évente való metszés.)

A fenyőfélék visszametszése árthat szép, természetes alakulásuknak, ugyanakkor káros is lehet. Ha egyszer belenyírunk például egy luc-, jegenye vagy feketefenyőbe, évekig tarthat, amíg kinövi, de olyan következménye is lehet, hogy a visszavágott ág nem tud megújulni, hanem elpusztul, a helyén pedig, a növény oldalán örökre egy lyuk éktelenkedik.

Egyes vidékeken ma is szokás, hogy a ház elé fenyőfát, rendszerint lucfenyőt ültetnek. Néhány év alatt viszont kiderül, hogy az örökzöld lomb télen is erős árnyékot vet, a lakást elsötétíti. Ekkor elkezdik föltisztítani, évente egy-egy ágörvöt levágnak alul, mindaddig, amíg az ablak magasságát el nem érik. Ekkor már „csupán" az erős törzs árnyékol. Csúnya az így meggyötört fa, ezért helyesebb, ha eleve olyan helyre ültetjük, ahol minden irányba zavartalanul nőhet.

Ezüstfenyő (Picea pungens var. Glauca)

Metszés helyett

Kisebb beavatkozásokkal segíthetjük azokat a fenyőket, amelyek erre rászorulnak. A vegetatív úton (dugványozással, oltással) szaporított növények java részét nem csúcs-, hanem oldalhajtásból nevelik, ezért a faiskolában néhány évig alakítani kell őket, hogy viszonylag szabályos formát öltsenek. Az 1,5-2 méteres magasság eléréséig például karó mellett neveljük az oltott ezüstfenyőt (Picea pungens 'Glauca') a kék atlaszcédrust (Cedrus atlantica 'Glauca'), a jegenyefenyő- (Abies) oltványokat. A faiskolában, kezdetben és ha szükséges, kissé meg is metszik ezeket.

A dugványról nevelt tiszafa (Taxus), a boróka (Juniperus), az álciprus (Chamaecyparis) és tuja (Thuja) változatokat fiatal korukban ugyancsak alakítják a faiskolákban, hogy sűrűn és minden oldalon hozzanak új hajtásokat. A tömörré nevelt növényt a kertben már nem metsszük, ezután kissé lazábban nő tovább, viszont lombosabb, dúsabb lesz a belseje és szép az alakja.

Álciprus (Chamaecyparis)

Mit kezdjünk a túlzott növekedéssel?

Az oszlopos növésű borókákat és tujákat szívesen ültetik sorba; nyírás nélkül is mutatós térhatárolók. A magasságuk azonban néhány év alatt különböző lesz, ekkor a magasabbak csúcsát és fölső hajtásait megrövidíthetjük.

A túl gyorsan és lazán növő álciprusok és tuják csúcsát is visszavághatjuk kissé, hogy sűrűbbek legyenek. Az egyik igen értékes borókafajta, a Juniperus squamata 'Meyeri' hajtásvégeit évente csípjük vissza, különben féktelenül és aránytalanul kiugrik a koronából egy-egy ág.

A törpefenyő (Pinus mugo) kerti változatai időnként gyorsabban nőnek a kelleténél. Ha azt akarjuk, hogy a neki szánt helyet ne nője túl, a kihajtást követően a még zsenge „gyertyák" hosszának felét vágjuk le. Azt követően számos oldalrügy fejlődik a hajtásvégen, ezekből pedig sűrű hajtások képződnek a következő évben.

Törpefenyő (Pinus mugo)

Törések és károk

A frissen vásárolt fenyőfa szállítása során, vagy a már évek óta nevelt fa mechanikai, esetleg fagysérülés következtében elveszítheti a csúcsrügyét.

Ekkor várjunk türelemmel egy évet, amíg a növény magától igyekszik korrigálni a hibát. Rendszerint 2—3 hajtás is fölfelé törekszik ezután. A legjobbat, a legerősebbet hagyjuk meg, kössük vendégkaróhoz, a konkurenseket pedig tőből vágjuk ki. Ez a beavatkozás csak a sudaras-örvös fenyőknél szükséges, a tuják, az álciprusok és a borókák segítség nélkül is megújítják csúcshajtásukat.

Nagy havazást követően rázzuk le a havat a többtörzsű tuja, boróka, álciprus vagy oszlopos tiszafa bokráról, mert a nagy tömegű hó szétnyomja e növényeket. Régebben a faiskolákban télire összekötözték azokat a fenyőket, amelyeket veszélyeztetett a hónyomás. A kiskertben, egy-két növénnyel ezt ma is megtehetnénk, ám ez elcsúfítja a fenyőket. Ezért inkább arra törekedjünk, hogy a törzs konkurenseit időben kivágjuk addig, amíg a helyük nem teszi hézagossá a növényt.

A májusi fagyok az éppen induló hajtásokat egy éjszaka elpusztíthatják. Ilyenkor, a barna hajtásokkal a fenyőfa olyan, mintha leforrázták volna. Az elfagyott végeket szedjük le. Az újabb kihajtásra már nem számíthatunk, ám a következő évben az idősebb, de még leveles vesszők rügyeiből igen. Eltelik 3—4 év is, mire a fiatal növény kihever egy ilyen károsodást.

_{Szerző: Czáka Sarolta és Valló László}