5
Égővörös nyári mező
A következőkben bemutatjuk, hogyan alakíthatunk ki égővörös nyári mezőre emlékeztető virágoskertet olyan virágok felhasználásával, mint pl. a rézvirág, oroszlánszáj, feketecsalán, amaránt, tollborzfű vagy pompás titónia.

A kerti ösvények mentén futó vagy a házfalnak támaszkodó, szigorúan szabályos formavilágú rabattágyások szöges ellentéteként ez a szabad vonalvezetésű, íves alakú ágyás lágyan simul a facsoportok szegélyéhez. A mező itt olyan növénytársítást jelent, ahol a magányosan álló, nagyobb termetű növények díszfüvekkel és egyéb, térdmagasságúra növő fajokkal és fajtákkal keverednek, majd alacsonyabb növényszőnyegben folytatódik az ágyás. Elsősorban a fűcsomók teszik az ágyást természetessé - főleg nyár végén és ősszel. A részben télálló zsombékjaik, ill. selymes, pelyhes kalászaik ráadásul jótékonyan elfedik a virágzó szomszédok apróbb szépséghibáit, egy-egy hervadt virágot vagy elszáradt levelet. Eltakarják többek között a dísznövények között folyamatosan terjedő gyomokat is - pl. aszat, libatop, tyúkhúr -, és kellemes átmenetet alkotnak a különböző színárnyalatok között.

 

flowers-59912_1280

 

Ajánlott növények:

  1. 5 db tollborzfű (a fehér bugájú Pennisetum villosum és a barnás Pennisetum setaceum)
  2. 4 db narancssárga virágú pompás titónia (Tithonia rotundifolia), pl. 'Narancsszőnyeg'
  3. 3 db feketecsalán (Perilla frutescens var. nankinensis)
  4. 5 db sötétvörös virágú bíbor amaránt (Amaranthus paniculatus)
  5. 20 db valamilyen vörös árnyalatú pompáslobélia-fajta (Lobelia x speciosa)
  6. 20 db rézvirág (Zinnia elegans) nagyvirágú, narancsszínű, piros és bíbor fajtákból összeválogatva
  7. 20 db oroszlánszáj (Antirrhinum majus), pl. 'Sonnet Orange'
  8. 20 db piros bugatölcsér (Penstemon hartwegii) - valamilyen vörös-fehér virágú fajta, pl. az 'Artist Bell' sorozatból
  9. 70 db alacsonynövésű rézvirág (Zinnia elegans) -a 'Profusion' fajtasorozatból a 'Cherry' fajta
  10. 50 db alacsonynövésű rézvirág (Zinnia elegans) -a 'Profusion' fajtasorozatból az 'Orange' fajta

 

Ültetés


A tarka rét jellegű egynyáriágyások kiválóan illenek a természetes kertekbe. Sőt, leginkább olyan, tájjellegű kertekben érdemes telepíteni, ahol a cserje- és facsoportok mellett van hely némi szokatlan összeállításnak. A vörös árnyalatok pedig egész nyáron a kert legszebb részévé teszik az ágyást.

 

rezvirag
Rézvirágok (Zinnia elegans)

 

Virágos mező


A kertészeti értelemben vett „mező" növényeit magról is vethetjük, de akár palántázással is kombinálhatjuk a magvetést. A díszfüveket, ill. néhány magasabb termetű fajt - pl. zsálya vagy lobélia - általában palántázzák, és kisebb csoportokba ültetik. A közöttük lévő területekre pedig néhány tő alacsony termetű kerti fátyolvirágot (Gypsophila elegans) és/vagy borzaskatát (Nigella damascena) vessünk. Ezek a vetés után hat héttel már teljes virágzásba borulnak. Bár nem túl hosszú életű egynyáriakról van szó, mégsem zavaró, mert ahogy eltűnnek a színről, folyamatosan veszik át helyüket a közben egyre magasabbra növő díszfüvek. A kert tarka mező jellegét főleg a különféle, a fagyokig kitartó zsályafajok erősítik: az alapvetően kékvirágú, de kék-fehér és ezüstös virágszárú változatokban is létező hamvas zsálya (Salvia farinacea) és a fehér, ill. lazacszínű változatokban kapható skarlátpiros zsálya (Salvia coccinea). A kisebb csoportba ültetett, de mégis lazán elosztott növények közé, közvetlenül a szabadföldbe vethetünk mákot, körömvirágot, búzavirágot, pillangóvirágot vagy klárcsit (Clarkia amoena). Ha így tervezzük meg az ágyást, akkor kevés pénzből is összehozhatjuk ezt a bájos kertrészletet.

 

ultetesi-terv
Ültetési terv

 

Fenntartás, ápolás


Amíg nem záródik teljesen a növényzet, rendszeresen gyomláljuk és kapálgassuk az ágyást. Egyszeri, májusi alaptrágyázás elegendő, nehogy túlságosan megnőjenek, és eldőljenek a növények. Szükség esetén egy-egy helyen utólag is tápoldatozhatunk. A magról vetett növények környékén különösen figyeljünk a gyomokra. Ha túl sűrűn kelnek ki az elvetett magok, akkor ritkítsuk őket, hogy a megmaradók szépen megerősödjenek. A korán elvírágzó és elsárguló füveket, ill. a rövid életű virágokat egyszerűen húzzuk ki az ágyasból, ha már nem díszítenek. A helyükön maradó hézagokat hamar benövik a szomszédok.

 

A színek hatása


Bizonyos színek jól meghatározható hangulatot teremtenek. Az alapszínek egyike, a piros például izgató és agresszív, de egyben meleg is. Nagy távolságból szemlélve is erős, ragyogó szín, ezért a közelség látszatát kelti, ellentétes színe a zöld. A narancssárga közeli rokonságban áll a pirossal, hasonlóan élettel teli és aktív szín, sokszor kombinálják is őket. A narancssárga és a kék pedig izgalmas kontrasztot adnak egymás mellett. A citromsárga napfényes-meleg, vidám hangulatot áraszt. Ellentétes színe a lila. A harmadik alapszínt, a kéket hűvösnek, frissnek, kimértnek és kiegyensúlyozottnak érezzük. A kék színnel kiemelhetjük más színárnyalatok hatását.

 

delphinium-grandiflorum
Szarkaláb (Delphinium grandiflorum)

 

Mit mivel helyettesíthetünk:

  • az 1. helyett 5 db díszárpa (Hordeum jubatum) - már július-augusztusban kezd virágozni -, esetleg az augusztustól októberig virágzó tollborzfűvel (Pennisetum) vegyesen ültetve
  • a 2. helyett 4 db magasra növő, sárga-barna virágú napraforgó (Helianthus annuus)
  • 7. helyett 20 db kékszirmú nagyvirágú szarkaláb (Delphinium grandiflorum)
  • a 8. helyett 20 db sárgásvörös virágú tarka menyecskeszem (Coreopsis tinctoria)

egynyari-viragagyasok

 

 

Forrás: Egynyári virágágyások

A könyv itt megtekinthető és megvásárolható >>

értékelés