Alakítsunk ki könnyen átrendezhető kerteket! - 2. rész

A szemet bántó dolgokat álcázzuk lugassal

A látogatók bejáratának nagy virágcserepekkel, illetve több kisebb csoportjával való hangsúlyozása viszonylag egyszerű volt. A kutyabejáratnál azonban más technikára volt szükség. Ahelyett, hogy felhívjam rá a figyelmet, inkább el akartam rejteni. Igy hát építettem egy lugast kis juharcsemetékből, mely évente új hajtásokat hozott. A kutyabejáró ajtaja így még mindig egy indákból, levelekből és virágokból álló lengő függönyön át közelíthető meg, de nem feltűnő.

Az álcázáshoz az indáknak erőseknek és lombosaknak kel lenniük. Kedvenceim ebben a kategóriában a skarlát futóbab (Phaseolus coccineus), a holdvirág (Ipomoea alba), és a kék hajnalka (Ipomoea tricolor).

Ahogy egyre több virágcserép halmozódott fel a teraszon, elkezdtem a bejárat melletti növények tövébe, és a képzeletbeli tengely mindkét oldalára tömöríteni őket. Az évszak végére már csak egy ösvény maradt a terasz egyik végétől a másikig, a burjánzó kerti sarkantyúka (Tropaeolum majus) és az édesburgonya (Ipomoea batatas) indái között. Ami cserepes növények vegyes gyüjteményeként indult, végül igazi kertté nőtte ki magát.

 

Végül találtam egy cédrus boltívet, amely pont beleillett a téglafal keskeny nyílásába, a látogatók bejáratánál. Végre teljes volt a terasz-kert. Bámulatos volt az a hatás, amit ez az egyszerű struktúra elért. Habár a rácsos oldalak világosak és nyitottak voltak, a terasz rejtett részénél a látogatók nem tudták, mi is várja őket. Ami egy nyitott tér volt, az most egy privát, szinte titkos zárt helyiség lett. A boltív két oldalán cserepekben elhelyezett kecses, de buja iszalagok (Cclematis tangutica) jelentették az utolsó simítást.

A kert gondozása

Bár ez a kertfajta fizikailag igénytelen, mégis éberséget igényel. Mivel a kert kicsi, és a növények közelről látszanak, az ápolás nagyon fontos. Az egynyári növények elszáradt virágainak eltávolítása nemcsak szebbé teszi, hanem állandó virágzásban is tartja őket. Ne habozzunk visszanyesni az olyan növények lombját, melynek ágai túl hosszúra nőnek vagy idétlen alakúak. Egy metszőollóval vágjuk vissza a szárat néhány levélig.

Az öntözés a legnehezebb munka, mert az időjárásfüggő. Minél magasabb a hőmérséklet, annál gyakrabban kell öntözni. A párolgás mértéke függ a cseréptől is. Egy nagyobb cserép tovább tartja a nedvességet, mint egy kisebb. Ugyanúgy, a műanyag virágtartók tovább tartják a vizet, mint a porózus agyagcserepek vagy a faládák.

 

Én júniustól szeptemberig majdnem minden nap öntözöm a virágaimat. Ahogy az idő hűvösödik, és az éjszakák rövidülnek, ritkábban kell öntözni. Mindig áztassuk át alaposan a talajt. A víz elfolyik az elvezető lyukakon. Aztán hagyjuk, hogy a növények felhasználják a vizet, mielőtt újra meglocsoljuk őket.
A locsolást és a trágyázást egyszerre is el lehet végezni. Az évszak csúcsán hetente vagy kéthetente tápot oldok fel az öntözőkannában, és azzal locsolok meg minden növényt. Szeptembertől ritkábban tápoldatozom őket.

A hideg érkeztével néhány növényt beviszek a házba a tél idejére, például az ausztrál rozmaringot, másokból dugványokat veszek, például a szeretett angyaltrombitámból. A többit Télapó kapja belőle. A növénymaradékok mennek a komposzthalomba, az elhasznált virágfölddel pedig kipótolom a lyukakat a pázsiton. Télen a cserepeket egy fészerben tárolom, kivéve a nagy fa- és műanyag virágtartókat, melyek kiállják az évszak zordságát. Ezekből kiveszem a talaj felét, és tavasszal újratöltöm őket.

 

A cikk folytatása >>