Készítsük fel kertünket a télre!

5
Készítsük fel kertünket a télre!
Amíg az időjárás megengedi a kertben tartózkodást, addig ott akár az összes kerti munkát be is fejezhetjük. Ha az ősz elején leszüreteltük az utolsó gyümölcsöket és leszedtük a nyíló virágokat is, akkor a halottak napja utánra már főleg csak a takarítás, rendezkedés marad.

Visszavágjuk vagy ne?

 

Az egynyári virágok eltakarításáról már korábban esett szó. A telet átvészelő évelőkkel, a fás szárúakkal, illetve a gyeppel már teljesen mások a teendőink. Ezek téli felkészítésekor nem az esztétikai szempontok döntőek, hanem a növény sikeres áttelelése, további fejlődése a cél. Egyedül az igényes, illetve a már igen korán elvirágzott évelők esetében javasolt a hajtások levágása. Érdemes viszont meghagyni a kései virágzók, a természetes hatású fajok, illetve főként a füvek elvirágzott hajtásait és terméseit. Fontos táplálékként szolgálnak majd a madaraknak és egyéb hasznos állatoknak a kemény tél során. Nem utolsó szempont a díszítő hatás sem: a dérlepte kórók igen szép foltjai lehetnek a kertünknek.

Az ágyások előkészítésével várjunk tavaszig, bár a zavaró hajtásokat természetesen előbb is eltávolíthatjuk. Sok növény házilag is szaporítható magvetéssel: ha erre szeretnénk vállalkozni, akkor még ősszel szedjünk magot a kívánt növényekről!

 

formara-nyirt-soveny
Formára nyírt sövények és bokrok

 

A metszés kezdete

 

A nyírt sövényeket egyenesítsük ki még a hajtásnövekedés leállta előtt. A természetes sövényeket viszont ne nyírjuk meg: a télre megmaradó terméseknek hasznát veszik majd a nálunk telelő állatok. A lombhullás után, a fagymentes napokon elkezdhetjük a díszcserjék metszését, de a téli időszakban lehetőleg csak a kevésbé érzékenyekkel foglalkozzunk. Ritkítsuk a gallyakat úgy, hogy a megmaradóknak több fény jusson. Lomb nélküli állapotban könnyebb a metszés, mert ilyenkor jól látszik a cserjék növekedési formája.

Mindenekelőtt az elöregedett és a túl sűrűn nőtt hajtásokat vágjuk vissza tőből. Ritkítási céllal néha elég csak megrövidíteni az ágat: ekkor úgy vágjuk vissza, hogy a kifelé növő oldalhajtás maradjon meg.

Szükség esetén a gyümölcsfák ritkító metszésére vagy a fák ifjítására is sort keríthetünk, bár a túl korán végzett metszéssel mindig fokozott fagyveszélynek tesszük ki a fákat. Csak nagyon kedvező feltételek mellett álljunk neki a gyümölcsfák metszésének, és - hacsak nincs olyan mennyiségű fánk, amelyet igen hosszú időbe telik megmetszeni - halasszuk inkább a tél végére, illetve a kora tavaszi időszakra a munka nagy részét.

 

Mi legyen az utolsó növényvédelmi kezelés?

 

pazsit-lehullott-levelek
Az őszi lombot gereblyézzük el a gyepről

 

A gyep ápolásának utolsó simításai


A gyepet mindaddig nyírni kell, amíg az észrevehetően növekszik. Ez enyhe időjárás mellett egészen a késő őszig eltarthat. Inkább nyírjunk a kelleténél eggyel többször, mint hogy nyíratlan gyeppel kezdjük a telet. A fűnyesedéket ősszel rögtön távolítsuk el a gyepről, mivel az a hűvös, nedves időjárásban hamar károsító gombák táptalajává válhat, és a gyep pusztulását okozhatja. Ugyanezen ok miatt tanácsos az őszi lombot is mihamarabb elgereblyézni a gyepről. Nem árt, ha gereblyével fel is lazítjuk valamelyest a gyepet. Ha el akarjuk kerülni a moha megtelepedését, akkor szórjunk ki homokot, érett komposztot vagy meszet, majd öntözéssel mossuk azt a talajba.

novenyek-teleltetese

 


Forrás: Növények teleltetése

Veteményeskert teleltetési naptár>>

értékelés