Ismerjük meg a madárberkenyét! - 2. rész

A madárberkénye fejlődésének szakaszai

Májusban bizonyára elbűvölő lehet, ahogy a levélzet kezd kibontakozni, és a kecses világoszöld levelek megmutatják alsó, sápadt felszínüket a tavaszi szellőben, és a hamvas kéreg kontrasztjában megjelennek a habos virágok.

Nagyon apró, 6-8 mm átmérőjű virágai lapos bogernyőkben nyílnak lombosodás után május-június környékén. Bár a fának kevés rovar kártevője akad, a mézzel teli kis virágok sok látogatót odacsalogatnak, több mint 50 rovarfajt figyeltek meg a berkenyefa virágain. Ezekre a látogatásokra nagyon is szükség van a magok szétszórása érdekében, mivel a virág bibéje ragacsossá válik, megérik még mielőtt a porzó készen állna a virágpor széthullatására.

Más apró sokvirágú növény különböző módon éri ezt el, például a labdarózsa a meddő virágok pártájának nagymértékű kitágulásával, viszont a madárberkenyénél és a bodzánál teljes mértékben az egész bogernyő széles kiterjedésétől függ.

Miután június-júliusban ezek a virágok lehullnak, és augusztus-szeptember táján a kis galagonya-szerű gyümölcsök vagy miniatűr almák színe észrevehetetlen zöldről élénkvörösre változik, kétségtelenül ezzel vonja magára a figyelmet. A festői szépségű madárberkenye bogyóinak formája és színe a költő Wordsworth csodálatát is elnyerte, amint a többi erdei fa zöld lombjai közül kivillant.

Színük nem vérvörös árnyalatú, mint a labdarózsáé, se bíborvörös, mint a galagonya bogyói, hanem kevésbé megszokott színárnyalatú, a sárga és a skarlátvörös keveréke, a csipkebogyóéhoz hasonló. A bogyók mindaddig a fán maradnak, amíg a levelek meg nem sárgulnak, és le nem hullnak.

A lédús, erős ízű bogyók nyugalmát általában nem az emberek zavarják meg, hanem inkább az odavonzott madarakat, akik számára ínyenc falatnak számít, kiváltképpen a rigókat csalogatja a ligetbe. A gyümölcs húsa élénk narancssárgás színű, ahogy azt a pintyek és rigók csőre közt is láthatjuk, magja pedig annyira kemény, mint a naspolyáé vagy a galagonyáé.

Ősszel a madárberkenye levelei általában megsárgulnak és még a fán korhadásnak indulnak, viszont kivételes esetekben, amikor az ősz kedvező, többnyire szeptember végén, október elején, a száraz levelek pirossá válnak.

A madárberkenye szereti a nedves, de nem mocsaras talajt, és azt, ha nem kap vizet, nem számít, hogy homokos vagy meszes talajban van. Igénytelen, szívós, ellenálló növény, ágai és levelei jól mutatnak a kék éggel a háttérben: a szürke kéreg kontrasztban áll a buja zöld áradattal vagy az ingovány, a páfrányok és a hangák változó színárnyalatával, illetve az élénken zöldellő fiatal levelek a krémszínű virágokkal, vagy a ragyogó őszi gyümölcsökkel, viszont összhangban van a kopár sziklák ridegségével. Ha ezt a festői hatást el szeretnénk éri, akkor ültessük a madárberkenyét a labdarózsa vagy a nyírfa társaságába.