Támogatással kapható az új Parkinson-kór elleni készítmény

Támogatással kapható az új Parkinson-kór elleni készítmény
Júniustól már társadalombiztosítási támogatással kapható az a napi egyszeri adagolású, Parkinson-kór elleni terápia, amely egyaránt alkalmazható a betegség korai és előrehaladott szakaszában. A készítmény, amely mostantól a magyar betegek számára is elérhető, jelentős mérföldkő a Parkinson-kór kezelésében.


A terápia újdonsága, hogy a napi háromszori adagolású - azonnali felszívódású - szerekkel szemben hatását folyamatosan fejti ki, így a betegeknek csak naponta egyszer kell a gyógyszert bevenni.

Mindez nemcsak kényelmi szempontból jelent előnyt a betegek számára, de egyben megkönnyíti a terápia követését, s azonos hatékonyság mellett lehetővé teszi a rendszeresen szedett tablettamennyiség csökkentését. Az új formula lehetővé teszi, hogy a betegek egyik napról a másikra átváltsanak a nyújtott felszívódású készítményre, és egyszerre juttassák be szervezetükbe a szükséges napi hatóanyag mennyiséget. Orvosi szempontból jelentős előrelépést jelent, hogy az egyszeri adagolású tabletta alkalmazásával kevesebbet változik a plazmakoncentráció 24 óra alatt, mint az azonnal felszívódású szereknél, így kevésbé terheli meg a szervezetet. Ez különösen a már előrehaladott stádiumban járó betegeknél fontos, akik egyszerre több gyógyszert is szednek a betegség, illetve szövődményeinek kezelésére.

 

idős torna

 

A június elejétől társadalombiztosítási keretbe is befogadott Pakinson-kór elleni készítmény egy újabb nagy előrelépés az olyan terápiák kifejlesztése területén, amelyek a hatékonyság mellett betegek szükségleteit is előtérbe helyezik. Az új gyógyszerforma hazai bevezetését a neurológusok és a betegek is türelmetlenül várták, hiszen a klinikai vizsgálatokban részt vevő magyar orvosok (és betegeik) már megtapasztalhatták a napi egyszeri adagolású tabletta előnyeit.

A Parkinson-kór elsősorban az idősebb korban jelentkezik - a 65 év feletti korosztály mintegy 1-2 százalékát érinti.

Hazánkban a Parkinson-kóros betegek száma mintegy 20-30 ezerre tehető, azonban sok betegnél sajnos későn állítják fel a diagnózist, így nem részesülnek megfelelő ellátásban.

WELL PR Ügynökség

értékelés