Élénkítő illatok a tavaszi fáradtság ellen

5
Élénkítő illatok a tavaszi fáradtság ellen
Sok a leadási határidő? Időben akarsz felkészülni a vizsgáidra? Egy ibrik gőzölgő zöld tea, egy csésze eszpresszó és egy bögre habos kakaó elkortyolásával  többet tehetsz szervezetedért és a tavaszi fáradtság leküzdéséért, mint azt gondoltad volna.

TEA – a világ itala

 

Számos legenda szól a tea eredetéről. Ezek  közül a legnépszerűbb az, amely szerint Sen Nung, kínai császár fedezte fel i. e. 2737-ben. Állítólag az uralkodó számára elkészített forró vízbe néhány levél hullott egy fáról. A  császár megkóstolta, és úgy találta, hogy a főzet ízletes, frissítő. Körülbelül 2000 évvel később, egy buddhista szerzetesnek köszönhetően, a japánok is megismerkedtek a teával, amely rövidesen mindennapjaik szerves részévé vált. Európába holland és portugál tengerészek juttatták el a teát a 17. század elején, majd Amerikába a 17.  század közepén. A teafiltert a 20. században fedezték fel, amellyel akár egy adag tea is kényelmesen elkészíthető lett; ez jelentősen megnövelte a teafogyasztást.

 

Hogyan fogyasztjuk?


A teaivási szokások a történelmi hagyományoktól és kultúrától függően országonként változnak. Az Amerikai Egyesült Államokban például viszonylag kevés vízzel készítik a teát, amelyet nagyon sok ízben megtalálhatunk.

Oroszországban a folyadékbevitel jelentős részét a teafogyasztás adja, sok cukorral, mézzel vagy lekvárral édesítve fogyasztják. Az angoloknál is jelentős mennyiségű tea fogy, de itt a cukor mellett tejet is tesznek a forró italba. Kínában elkészítése és fogyasztása is különleges: kis csészékben, többször felöntve készítik, és az ünnepi események elengedhetetlen tartozéka. Kenyában és Indiában általában forró tejjel, cukorral és többféle fűszerrel (pl. kardamommal) főzik, és szintén kis csészékkel fogyasztják. Japánban fontos rituális szerepe van a teafogyasztásnak, itt leggyakrabban tej és cukor nélkül a zöld tea fogy.

 

tea-serkentito-hatas

A tea öt típusa


A teafajták közötti különbség a teanövény feldolgozásának módjától, valamint a levelek oxidációjának
mértékétől függ. Ez utóbbi felelős az egyes teák jellegzetes színéért.

  1. Fekete tea: a legnépszerűbb teafajta; a világon termelt összes tea 78%-át teszi ki. Teljesen oxidálódott (fermentált) tealevelekből készül. Erős, mély, gazdag ízű, színe a borostyánéhoz hasonlít.
  2. Oolong tea (wulong vagy kék tea): nagyobb tealevelekből készül, részlegesen (20-80%-ban) fermentált. Rendkívül változatos színe a zöldesszürkétől a sötétborostyánig és a mély gesztenyebarnáig terjed; íze és illata is sokféle lehet.
  3. Puerh tea (hagyományos kínai nyelven: „fekete” vagy „sötét tea”): lassú fermentációval készül, oxidált vagy nem oxidált levelek felhasználásával. Különösen nagy méretű, szép színű levelekből áll, íze jellegzetesen földes, „dohos”.
  4. Zöld tea: fermentáció (azaz oxidáció) nélkül készített tea. A főzet színe a zöldestől egészen a sárgáig terjed. Az íze friss, könnyű, kifinomult és  –  fajtától függően  –  a fűhöz hasonlótól a virágosig változhat. Bizonyos zöld teákra egyfajta édes és „umami” íz is jellemző lehet.
  5. Fehér tea: alapja bizonyos kínai teanövényfajták lágy, még ki nem nyílt bimbói, amelyeket alacsony hőfokon (vagy a napon) lassan szárítanak meg. Jellegzetessége a lágy íz és a halvány szín.

 

KÁVÉ – ébresztő!


A kávécserje az etiópiai Kaffa tartomány fennsíkjáról származik, ahol terméséből még ma is kását főznek. A forró italként fogyasztott kávé pályafutása a 11. században kezdődött. A gyarmatosítás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kávétermesztés az Egyenlítő vidékén mindenhol elterjedjen. Később e fejlődésnek köszönhetően az új, egzotikus ital Európában is megjelent, és a 17. században itt is megnyitották kapuikat az első kávéházak. Az Egyenlítő mentén mindenütt termesztenek kávét, a Baktérítőtől egészen a  Ráktérítő vonaláig; Latin-Amerika (elsősorban Brazília), Ázsia és Afrika a legfontosabb termesztési területei.

 

kave

 

A kávé és a koffein


A feldolgozási módtól és a kávé típusától függően a kávék koffeintartalma tág határok között változik, pl. a robusta kávé több mint kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint az arabica. Az erősen pörkölt kávékban általában kevesebb a koffein, mint az enyhe pörkölésűekben, mivel az eljárás csökkenti a koffeintartalmat.

Jól ismert a koffein idegrendszerre gyakorolt hatása: javítja a reakcióidőt és a koncentrációs képességet, ugyanakkor késlelteti a kifáradást, gyorsítja a szervezet anyagcseréjét. Ezzel magyarázható, hogy a koffein sokkal intenzívebb és nehezebb fizikai munka elvégzését teszi lehetővé, valamint javítja az állóképességet a sportolás során. Ismert például, hogy a koffein segít a kerékpározóknak és a hosszútávfutóknak teljesítményük növelésében.

 

KAKAÓ – egy babszemnyi csoda


Igen korai, dél-amerikai felfedezése óta a mai napig világszerte számos ember életét édesíti meg a kakaó. Elsőként a maják és az aztékok dolgoztak ki sikeres eljárást a kakaó termesztésére, amely  valaha a bőség szimbóluma volt. A 16. században a kakaó Európába is eljutott. Kolumbusz Kristóf volt az első európai, aki megkóstolhatta ezt az italt, később a spanyol felfedező, Don Hernán Cortés vitte el Spanyolországba. Az első„csokoládézót” egy francia nyitotta meg Londonban, 1657-ben. Az első kakaóport gyártó gépeket Coenraad Johannes van Houten készítette Hollandiában (1828). A kakaófa csak egy szűk földrajzi övben termeszthető, mintegy 20 szélességi fokkal északra és délre az Egyenlítő vonalától. Napjainkban Nyugat-Afrika adja a világ kakaótermésének közel 70%-át.

 

kakao

 

A kakaó egészségügyi hatásai


A kakaópor a következő tápanyagok értékes forrása: magnézium, foszfor, rostok, alkaloidok, polifenolok. A következőkben az alkaloidok és a polifenolok, flavonidokhatásait mutatjuk be részletesen.

 

A kakaó is élénkít?


A kakaó is tartalmaz koffeint, bár a kávénál sokkal kisebb koncentrációban. A kakaószemek legfontosabb alkaloidja a theobromin, amelynek szerkezete a koffeinhez hasonló, de annál mintegy tízszer gyengébb élettani hatásai vannak, és nem befolyásolja lényegesen a központi idegrendszer működését. Gyenge vízhajtó (azaz a vizelet-kiválasztást fokozó) hatása van.


Nestlé Életmód Iránytű

értékelés