Miért ásítunk?- babonák és hiedelmek az ásításról

Az ásítás egy reflex, az agyunk lecsökkent oxigénszintjének helyreállítása érdekében történő, pár másodperces ventillációs folyamat. Illő avagy sem, ritkán tudjuk elnyomni.

De nem ez a problémánk vele, hanem egy egészen más, és elsőre érthetetlen jelenség: az, hogy ragadós. Ma már tudjuk, hogy ha ásítani látunk valakit, empátiából érezhetünk mi is hasonló ingert, és hamarosan csatlakozunk.

De mi a helyzet az őseinkkel? - hitek, hiedelmek

Munkácsy: Ásító inas

Hiba lenne azt hinni, hogy eleinket nem foglalkoztatta a világ és az emberiség minden apró rezdülése. Ezt támasztja alá az is, hogy az ásítással kapcsolatos hiedelmek és magyarázatok szinte kultúránként, vallásonként eltérőek... Az elegáns és merev francia kultúrában két ember egyidejű ásítása azt jelentette, hogy egyetértenek abban, amiről beszélnek. Az angolok szerint az ásítás az ördög műve. A gonosz szellemek ugyanis így jutnak be szájon át a testbe. Azért kell eltakarni a szájunkat, hogy megállítsuk őket. Egy másik változat szerint, (gondolom, ez már az anglikán egyház születése utáni adat lehet, hisz szögegyenest mást mond, mint az előző) ásításkor azért kell a száj elé tenni a kezet, mert az ásítással eltávozhat az ember lelke a testéből.
A babonások úgy vélik, hogy egy ásítás a közeli veszély jele, viszont a nászéjszakán történő ásítás közeli gyermekáldást jelez. (Meglepő ez a fordított logika...)
Mohamed próféta szerint az ásítás, sátántól való cselekedet, ezért ha valakinek ásítania kell, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy elkerülje. (A pszichológusok épp az ellenkezőjét vallják: nem jó az ásítást elnyomni, visszafojtani)

Ma is vegyes az ásítás megítélése

csak álmos...

A muszlimok és a katolikus hit az ima közbeni ásítást a gonosz munkálkodásának véli, hogy elterelje a figyelmet a transzcendens átéléstől.
A szcientológusok ellenben két indokkal is szolgálnak: az ásítással vagy feszültség távozik a szervezetből, egy régi eseményen levő érzelmi töltésünktől szabadulunk meg ezúton, vagy a „megnemértést" jelzi, amikor nem értjük az elhangzott mondat valódi jelentését. (Eszerint egy számunkra idegen nyelvet beszélővel is folyton ásítoznánk?) Ami az illedelmes viselkedéshez kapcsolódik az ásítás terén, abból mára csak keveset jegyzünk. Például azt, hogy bizonyos szituációkban, értekezleteken, vagy fontos eseményeken nem illik ásítani. Legalábbis nem praktikus dolog, hisz azt sugalljuk vele a jelenlévőknek, hogy unatkozunk. Nagy lépés ez a XVII. századi társasági élet retorzióihoz képest, ahol szinte csak a király tehette meg, hogy nyíltan ásítozzon. Ezek után, a mai allergiára hajlamosító környezetünkben érdekes lenne felgöngyölíteni azt is, hogy mi a helyzet a tüsszentéssel?