Itt a tavasz! Süssünk citromos csirkét!

Itt a tavasz! Süssünk citromos csirkét!
A citromos csirke frissítő és könnyű étel. Emellett elkészíteni sem nagy ördöngősség. Fél óra alatt zamatos, tavaszi ízt varázsolhatunk a konyhaasztalunkra! 

Citromos csirke receptje:

 

Hozzávalók:

  • 300 g szeletelt csirkemell
  • 1 tojás
  • bors
  • 1 dkg kukorica keményítő
  • olaj a sütéshez
  • 2 citrom leve
  • 1 kanál citromhéj
  • 3 kanál cukor
  • 3 kanál méz
  • csipetnyi só
  • 1/2 dl víz

citromos csirke

Keverjünk össze a kukorica keményítőt egy kis vízzel egy tálkában, és tartsuk a hűtőben néhány órán át, vagy egy éjszakán át. Ezután keverjük össze 1 tojássárgájával, sóval és borssal. Közben verjük fel a tojásfehérjét. Adjuk hozzá a tojásfehérjéhez a már bekevert kukorica keményítőt, citrom levet, a citromhéjat, és keverjük össze. Öntsük bele a csirkeszeleteket és keverjük jól össze benne, majd hagyjuk ázni a mártásban pár percig.

Forrósítsunk olajat egy serpenyőben, közepesen-magas hőfokon, amíg  az olaj hőfoka el nem éri a 180 °C-t. Süssük meg a csirkedarabokat. Elegendő mindössze 1 perc. Közvetlenül tálalás elõtt, még egyszer pirítsuk meg a csirke darabokat, 1-2 percig. Melegítsünk fel pár kanál olajat, majd mikor elég forró, öntsük bele a cukrot és a mézet. Közepes lángon addig keverjük, amíg bevonatszerű masszává nem válik. Öntsük a csirkére és azonnal tálaljuk.

értékelés