Repülni vágysz? Hát szállj!

5
Repülni vágysz? Hát szállj!
Ha annyit hallgattad, hogy “Szállj velem..”, hogy kedvet kaptál a repüléshez, akár repülővel, akár ejtőernyővel vagy épp hőlégballonnal, akkor ne habozz, keresd meg az életre szóló élményt!

Sok embernek szerepel a bakancslistáján, hogy egyszer igazán rendhagyó módon repüljön. Aki ódzkodik a magasságtól, annak már csak egy sima repülés is óriási előrelépés. Ezzel szemben rengetegen vannak, akik ezt a lehetőséget már kimerítették, így egy kicsit extrémebb repülésre vágynak.

 

Íme a felhozatal

Akadnak, akik a pilótaülésbe vágynak, hogy kipróbálják, hogy mit is tud egy kisgép. Ehhez szerencsére ma már nem kell hónapokat, éveket várni, hiszen a Meglepkék kínálatában elérhetőek a különböző repülőgép vezetések. Ilyenkor egy tapasztalt pilóta felszáll az utasával, ahol végül engedi kibontakozni a vállalkozó kedvű utast. A lenyűgöző panoráma, valamint az, hogy te vezeted a gépet, óriási élményt nyújt, így ha kellően elvarázsolt, akkor ideje felkeresni egy tanfolyamot.

Vannak, akik inkább a repülés más módját próbálnák ki, így nekik lehet igazi kikapcsolódás a hőlégballonozás. A repülésnek ez a formája az, ami egyben a legrégebbi, és a legizgalmasabb, hiszen nem vesz körül egy géptest, hanem a szél határozza meg az irányt és némileg a sebességet is. Éppen ezért ez egy tuti adrenalinbomba, ami mindenképp kipróbálásra vár. A Velencei-tó és környéke felülről igazán páratlan látvány, amit akár egy romantikus naplementében is megcsodálhatunk. Mindenképp különleges ajándék akár egyedül, akár pároknak.

hot-air-balloon-590126_640

Amennyiben inkább a szabadon való szárnyalás vonz, akkor még a hőlégballonnál is kevesebb dolog vesz körül a tandem siklóernyőzésnél. Ez az igazi lebegés, hiszen nincs motorzúgás, sem pedig óriási sebesség. Egyszerűen csak a levegő és te. Na meg persze egy hozzáértő, tapasztalt tandem siklóernyős, aki gondoskodik arról, hogy neked csak a csodálatos kilátással kelljen foglalkozni, semmi mással. Akár már 8 évesen is részt vehetsz ezen, a lényeg, hogy 25 kilogramm feletti és 110 kilogramm alatti súllyal rendelkezz.

 

Az abszolút adrenalinlöket

Végül pedig az igazi fanatikusoknak készült a Meglepkék legextrémebb programja, a MIG-29-es repülővel való utazás. Ez már majdnem felér egy űrutazással, hiszen a sztratoszféra peremén történik. A repülést megelőzően számos vizsgálat és felkészülés zajlik, így maximálisan biztonságos az egész élmény. Itt úgy érezheted magad, mint egy igazi Top Gun pilóta, és ne csodálkozz, ha innentől az ismerőseid Mavericknek fognak szólítani.

Ha az igazi álmod a repülés, akkor ne habozz felkeresni a meglepkek.hu oldalt, és válaszd ki az igazán testhezálló élményt!

értékelés