Koktélok eredetvédett pálinkákból! - Verseny és Győztesek

Koktélok eredetvédett pálinkákból! - Verseny és Győztesek
A minőségi pálinka a legrangosabb nemzetközi párlatokkal is felveszi a versenyt!” – fogalmazott a magyar pálinka népszerűsítésre megrendezett „Pálinkaakadémián” Barabás Attila, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja. Az este folyamán, az első alkalommal megrendezett pálinka-koktélversenyen Magyarország csúcsmixerei is megmérkőztek egymással. Az első helyezettnek járó kupát a Táltos fantázianévre keresztelt koktél nyerte el.

Az Agrármarketing Centrum szerint ideje átértékelnünk, amit védett nemzeti italunkról gondolunk. Sokak szemében a pálinka még mindig a régmúlt karcos, hígító szagú itala, holott a törvényi szabályozásnak és a pálinkafőző mesterek elhivatottságának köszönhetően ez az ital ma már hazánk egyik prémiumterméke.

 

A pesti Alcatraz étteremben megrendezett, Pálinkaakadémia névre keresztelt rendezvényen a meghívott szakértőkből és nagyszámú érdeklődőből álló közönség előtt Barabás Attila, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja előadásában elmondta: a pálinka kifejezés először 1630-ban szerepelt írásos emlékekben. Akkoriban még kezdetleges lepárlási módszerekkel készítettek gyenge minőségű italokat, mára azonban már a „top prémium" kategóriában is megtalálhatóak a pálinkák.
E tekintetben olyan versenytársak között állja meg a helyét e magyar különlegesség, mint a Smirnoff vodka vagy a Hennessy XO konyak.

 

Eredetvédett pálinkák

 

A szakember kiemelte annak fontosságát, hogy a megfelelő törvényi szabályozás eredményeként a pálinka szó ma már nem a hajdani „kontyalávalót vagy papramorgót" jelenti, hanem Magyarország legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő prémiumtermékét. „A gasztronómiában az idei évben mintegy 30-40 százalékkal nőtt a pálinkafogyasztás, miközben a whiskyk fogyasztása ugyanennyivel csökkent. Ezt azt jelenti, hogy a pálinka magas presztízsű itallá vált a magyar fogyasztók szemében" - tette hozzá a szakember.

 

Pálinkaakadémia

 

Barabás Attila előadását követően az ország legjobb mixerei léptek pódiumra. Nem vitás, hogy a pálinka tisztán fogyasztva mint digesztív (étkezés utáni) ital leli meg helyét a magyar gasztronómiában, a rendezvényen jelenlevő szakértők és a Magyar Bármixer Unió (MBU) szerint azonban kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a nemes párlatban. A tizennyolc kiváló bartender és barmaid arra vállalkozott, hogy a nyolc eredetvédett pálinka köré komponál koktélokat, ezzel is ráirányítva a figyelmet az ital sokoldalúságára. Morafcsik Péter, a versenyt szervező MBU alelnöke szerint a pálinka ebben - és főleg ebben - a minőségében aperitif ital is lehet. „A könnyű, gyümölcsös koktéloknak jó esélyük van arra is, hogy megtalálják az utat a hölgyek szívéhez" - fogalmazott az alelnök.

 

A verseny menete

Az idei év pálinkakampányában is megjelenő gyümölcsmintás nyakkendőt viselő bármixerek öt-öt perc alatt készítették el kompozíciójukat. A mintegy két órán át tartó versenyben az MBU szándékaival összhangban olyan tiszta, áttetsző, a pálinka dominanciáját érvényesítő koktélok születtek, amelyek nemzeti italunk köré épülnek, és méltó pályatársai lehetnek a ginből, konyakból, rumból vagy az ugyancsak eredetvédett calvadosból készített kevert italoknak.

„A pálinka alapanyagként kitűnő, egyszerűségükben is nagyszerű munkákat ihletett - értékelte a pályaműveket Kótai Attila, az MBU elnöke. - Nem biztos, hogy ezek a kreációk nemzetközi hírnévre tesznek szert, mint Charlie bácsi (Kiss Károly) pusztakoktélja, amit a legendás mixer kecskeméti barackpálinkából alkotott a múlt század pusztaromantikára szomjazó külhoni vendégei számára. Azt azonban bátran ajánlom minden szakmabelinek, hogy saját vendéglátóhelyének kínálatát magyar pálinkából készült koktélokkal tegye színesebbé, vonzóbbá."

A versenyt szervező MBU elvárása szerint a verseny keretében elkészített koktéloknak az alábbi kritériumoknak kellett megfelelniük:

 

  • lehetőleg száraz vagy médium legyen, domináljon benne az adott pálinka íze, ugyanakkor legyen harmonikus, lehetőleg kristályosan „tiszta", nem habos, egyszerű, kerek, az ital tartalmazzon cirka 3-4 cl pálinkát, összmennyisége ne lépje túl a 8 cl-t;

 

  • kerülni kell a krémlikőröket és a tejszínt;

 

  • miután a versenyen használható pálinkáknak, ha érleltek is, nincs karakteres színük, hozzájuk ízben, színben, illatban jól illeszkedő ismert kiegészítők - likőrök, szirupok, friss, szűrt gyümölcslé stb. - használata ajánlott;

 

  • a koktél díszítése legyen kifejező, egyszerű, de szép és alkalmazkodó, esetleg arculatteremtésre alkalmas;

 

  • neve legyen találó, az italra utaló, lehetőleg világnyelveken is értelmezhető és kiejthető.

 

A „Pálinkakoktél" mixerverseny győztes kompozíciói:

I. helyezett - alkotó: Nádas Gábor

Ital neve: Táltos

Összetevők: Pannonhalmi törkölypálinka 3,5clZöld diólikőr 1 clBols apricot 0,5 clExtra dry vermut 2 cl

Díszítés: Zöld dió

 

A Pálinkaakadémia győztesei
II. helyezett - alkotó: Kiss Szécsényi Antal

Ital neve: Itthon...

Összetevők: Göcseji körtepálinka 3clBussai Esküvé száraz minőségi fehérbor 2,00 clBodzavirágszörp 2,75 clFrissen facsart citromlé 1 dashFriss zöldalmalé 1,5 cl

Díszítés: Körte, bazsalikom, citrompermet

III. helyezett - alkotó: Keresztes Ferenc

Ital neve: Hungary-plum

Összetevők: Szatmári szilvapálinka 3 cl

Aperol 2 cl

Chambord 1,8 cl

Rosso vermut 0,2 cl

Díszítés: Szilvalekvár, füge, narancs, molekuláris kaviárgolyó

értékelés