Vegyes kerti kérdések

Mikor ültethetem el a tavaszi hagymákat?

Kérdező hömpölygő
Szakember Édenkertész

Kérdés

Többen is jelezték a korán ültetett őszi hagymák kihajtását (októberben). Mikor ültethetem őket leghamarabb, hogy tavaszig semmiképp ne hajtsanak ki? Köszönettel: hömpölygő

Válasz

Október végéig.

De néhány trükk a hagymák ültetéséhez:

 

1. Jácint téli virágoztatása:
Ha az ősszel megvásárolt jácint hagymákat 3 hónapra a hűtőbe tesszük száraz papírzacskóban (5 fok körüli hőmérsékletre), akkor ezzel előre tudjuk hozni a jácint virágzási idejét és már januárban/februárban virágzó, illatos jácint lehet a lakásunkban. Az ültetés után tegyük a cserepet hűvös, sötét helyre és tartsuk földjét nedvesen. 3-4 hét elmúltával megindul a rügyképződés, ekkor vigyük a cserepet világos, szobahőmérsékletű helyre és locsoljuk rendszeresen. A virágzás azonban annyira kimeríti a hagymát, hogy ha azt akarjuk, hogy túlélje ezt a beavatkozást, akkor elvirágzás után ültessük ki azonnal a kertbe, ahol újból erőre kaphat.



2. Hagymások egymás fölé ültetése:


Jobban kihasználhatjuk és egy területen akár többször is virágzó növényeket láthatunk, ha a hagymásokat egymás alá és fölé ültetjük. Ha azt akarjuk, hogy különböző időben nyíljanak a hagymások, akkor érdemes eltérő tenyészidejű fajokat együtt ültetni, pl. korai krókuszt tulipánnal vagy jácinttal. Ha azt akarjuk, hogy vegyesen, de egyszerre nyíljanak, akkor azonos időben nyíló fajtákat ültessünk együtt. Ezt megtehetjük konténerben és szabad földön is.

3. Tavaszi hagymások a teraszon:


Ha szeretnénk tavasszal a teraszon vagy a lakásban is virágzó tulipánokat, nárciszokat, krókuszokat vagy jácintokat látni magunk körül, ezt könnyen megtehetjük azáltal, hogy az ősszel cserépbe vagy virágládába ültetett hagymásokat télire a kert földjébe süllyesztjük. Itt a hagyma biológiai egyensúlyához szükséges tápanyagokat, nedvességet és hideget is megkapja és egyúttal védve van a kifagyás ellen is. Amikor tavasszal a rűgy kibújik a földből, kiemelhetjük a cserepet vagy virágládát és kitehetjük a teraszra, vagy bevihetjük a télikertbe és lakásba. Természetesen ezután már a mi dolgunk, hogy a földjét nedvesen tartsuk.
Elvirágzás után ültessük ki őket a kertbe, hogy a hagymák megerősödjenek.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »