Szombatonként ökopiac a Mom Parkban
Aki mostanában nem bízik az élelmiszerekben, választhat mást is: elmehet egy biopiacra. Mi megnéztük Budapest legnagyobbját, legnyüzsgőbbjét. Itt a videó! 

A budapesti biopiac a tizenötéves vándorlása során a MOM Parkba érkezett.
MDF-piac, Török utcai biopiac, Marczibányi téri ökopiac, majd legújabb helyén, a Budapest, XII. kerületi MOM Művelődési Ház kertjében 2005-ben nyílt meg a Biokultúra Egyesület ökopiaca.

A tapasztalatokról kérdeztük Miklay Gábort, a biopiac üzemeltetőjét:

 

(A videó lejátszásához gyors internetkapcsolat és friss flash-lejátszó szükséges. Kapcsold be a hangszórókat, vidd a kurzort a fenti képernyő fölé és kattints a bal alsó sarokban megjelenő lejátszás-gombra. Dőlj hátra - mozi van!)

2004 szeptemberében a Marczibányi téri Művelődési Központ bejelentette, hogy a piac túltelített lett, a szerződést felbontják. Fél évi bizonytalanság, vajúdás után megtalálták az új helyet, az egykori Rózsadomb aljához hasonló frekventált helyen, a Művelődési Ház kellemes, parkos, fás környezetében létrejött az új ökopiac. A piac végre rendezett körülmények között kezdi meg tevékenységét. A piacon 25 nádfedeles, fából készült, egyenként kb. 9 nm fedett árusító helyet alakítottak ki. Ezen kívül 6, kb. 15 nm alapterületű, villannyal, folyóvízzel ellátott zárt, az előző árusító helyekkel stílusban azonos "biobolt" áll a kereskedők rendelkezésére.

A nyitás napján egy kivételével minden árusító hely fogadta a vásárlókat. Rajtuk kívül még kb. 20 árus asztalon kínálta a kora tavaszi zöldségféléket, medvehagymát, újhagymát, stb.
A nyitás hangulatát emelte a balmazújvárosi Virágoskút Kertészetből érkezett Rózsa Péternek és társának a citerajátéka. A hangulatos népzene, a kóstoltatás, a régi biopiaci hangulatot idézte.
Már nyitáskor igen nagy számú vásárló és érdeklődő színes forgataga jelezte, hogy a régi Marczibányi téri törzsvásárlók mellett a jövőben a XII. kerületiek is fel fogják keresni a piacot.

Szombatonként ökopiac a Mom Parkban

Öröm volt látni, hogy az elmúlt években sok kínlódáson keresztülment biopiac megújulva, kultúrált körülmények között működik. 

2005-ben a nyitás napján történt : A biogazdák tüntetése
Sajnos az öröm mellett némi üröm is vegyült az ünnepi hangulatba. A piacra érkezve a vásárlókat rendőrségi autó, rendőrök látványa fogadta. Ahogy később kiderült, ők biztosították azt a tüntetést, melyet a "Gaia" Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány szervezett tiltakozásul a Biokultúra Egyesület ökopiaci rendtartásával szemben. Ahogy Varga Géza, az alapítvány igazgatója, a magyarországi biogazdálkodás egyik elindítója fogalmazott: "Morális szennyezés is mérgezést okoz, nem csak az élelmiszerek vegyszertartalma." Tiltakoztak Czeller Gábor elnök véleményük szerint törvénytelen, és diszkriminatív diktátumával szemben, amely szerintük kimeríti a morális szennyezés fogalmát.

 

Az ökopiaci rendtartás rögtön az elején így kezdődik: "Bármely regionális biokultúra egyesületi tagja, aki vagy akinek rokonságába tartozó személy, illetve hozzájuk kötődő alapítvány, egyesület, társas vagy egyéni vállalkozás, amennyiben Budapest közigazgatási területén belül ökopiacot működtet, illetve ökopiac szervezését kezdeményezi, a Biokultúra Egyesület által szervezett ökopiacon (ökopiacokon) saját maga, rokonsága, illetve hozzájuk kötődő alapítvány, egyesület, társas vagy egyéni vállalkozás még megbízott harmadik fél útján sem árusíthat."

 

A Gaia Alapítvány tiltakozása nem egyedülálló, mert már a piacnyitást követő napon tőlük függetlenül segítségkérő levelet fogalmaztak meg a biokultúra mozgalom döntéshozói részére. Ebben pl. Szalóki Zsuzsa gyűrűfűi biotermelőnek a fenti idézettel kapcsolatban az az érzése: "Nagyon rossz emlékű, igazi terroron alapuló diktatúrákra jellemző megfogalmazás!" A fenti diktátumban nem lehet nem meglátni azt a hátsó törekvést, hogy így lehetetlenítsék el az igen jól működő újpesti ökopiacot, a biztató kezdéssel induló Fehérvári úti ökopiacokat, valamint az Almássy téri ökopiacot.

Igen sajnálatos, hogy mindezt egy olyan egyesület teszi, amelynek feladatának kellene lenni az ökogazdálkodás elterjesztése, a hazai bioélelmiszer fogyasztás növelése.

 

Az ünnepi hangulat ellenére sajnos a termelők, az árusok is meglehetősen feszültek voltak. Volt olyan kereskedő, aki azt kifogásolta, hogy amíg vele több mint félmillió forintért alakíttatták ki az elárusító helyet, más kereskedő camping-asztalon nyugodtan árusított. Mások a 120.000.- Ft-ba kerülő árusító pavilonok melletti igen magas helypénzt sérelmezték. Disszonáns volt azt látni, hogy a biopiac egyik sarkában csapolt sört, pálinkát és vodkát árultak. Csak remélni lehet, hogy a nem éppen bio alkoholok mellett nem fognak megjelenni a kólák, hamburgerek és a chipsek.

Az árusok, de a vevők talán még nagyobb bizalommal tekintenek az új piacra, melyen szinte az összes korábbi ökopiaci árus itt volt, hogy csak néhányat említsünk: Rózsa Péterék Balmazújvárosból, Németh István Rábcakapiból, Szabó Gáborék Békésből, Kis Imréné Szűcs Anna Tiszaföldvárról, Ollé Sándor Piszke Péksége, Ujfalusi Mihály Csongrádról, aki hiába készült fel hűtőpulttal, csak előrecsomagolt sajtokat árulhatott.

A videót a Média Online készítette Kukla Miklós és Miklay Gábor közreműködésével.

értékelés