5
Tavaszi hagymások téli hajtatása
A tél a növények számára egy nyugalmi időszak, ez viszont nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy akár télen is virágzó növények vegyenek körül bennünket. Hagymás növényeket például télen is nyugodtan hajtathatunk. Íme, hogyan:

Hagymás növények hajtatása

 

Általánosságában azt mondhatjuk el, hogy virághagymáink hajtatás után kb. 8-10 hét alatt kezdenek el virágozni. Ez persze sok mindentől függ, de érdekességük, hogy a hajtatást akár decemberben vagy januárban is elkezdhetjük.

Fontos megjegyeznünk, hogy ezeknek a növényeknek a virágzást kiváltó hormonjaik csak akkor lépnek működésbe, ha hidegkezelést kapnak. Amennyiben nem előkezelt hagymákat vásároltunk, ezt odahaza is egyszerűen megtehetjük: tegyük a virághagymákat két hétre a hűtőszekrénybe (kb. 5 °C), és máris kész az előkezelés.

 

hagymas-noveny-hajtatasa
Hagymás növény hajtatása

 

Hogyan hajtassuk a hagymákat?

 

viraghagyma-uvegvazaban
Virághagyma üvegvázában
  • Sokaknak problémát okoz a megfelelő hajtatási edény kiválasztása. A jó hír, hogy szinte bármilyen edényt használhatunk hozzá, csak egy fontos szabályt kell megjegyeznünk: a hagymákat nem szabad vízbe tenni, mert könnyen elrothadnak.
  • Lehetőleg mindig nagy méretű virághagymát vásároljunk, mivel ezekben található meg annyi tápanyag, ami szükséges a növénynek a virágzáshoz.
  • Kertészeti- vagy virágüzletekben kaphatók kifejezetten hagymás növények (amarillisz, jácint, stb.) számára készült hajtatóüvegek, viszont ha nem rendelkezünk ilyen vázákkal, akkor sem kell megijedni. Az a fontos, hogy az edény/váza nyaka keskenyebb legyen, így a hagyma nem csúszik le az üvegbe (az edény alakjára nincs szabály, igazából egy pálinkás pohár is megteszi). Az üveget töltsük meg vízzel, de ügyeljünk arra, hogy a víz szintje ne érje el a hagymát. A párolgó víz mennyisége tökéletes mértékű nedvességet biztosít a hagymának. Az elpárolgott vizet viszont rendszeresen pótoljuk.
  • Ha üvegpoharakat használunk hajtatásra, akkor színes kövekkel megrakodva akár díszítésképpen is használhatjuk otthonainkban.
  • Nagyobb üvegedényekben akár egy kész kompozíciót is elkészíthetünk. Az edényt töltsük meg nagyobb (színes) kövekkel, díszkavicsokkal, helyezzük rá a virághagymákat, végül pedig töltsük meg az edényt vízzel, de csak annyira, hogy éppen csak a hagymák alja érjen bele a vízbe.




hagymasok-kovecskek-kozott

  • A hajtatás ideje alatt fontos, hogy a hagymákat sötét helyen tartsuk, lehetőleg 10 °C-os hőmérsékleten (15 °C-nál semmiképp se legyen több). Ha nem tudjuk a szoba sötétítését megoldani, akkor egyszerű papírral, újságpapírral vagy karton dobozzal is letakarhatjuk a virághagymákat (leggyakrabban papírsüveget használnak a takarásra). A sötét és a hideg környezet azért szükséges, hogy a növény ne fölfelé kezdjen el gyorsan növekedni, ami a későbbiekben a virágzás szépségéből venne el.
  • Amikor a hagymások zöld kis hajtásai 7-8 cm magasra megnőnek, akkor tudjuk, hogy a növény fejlődése beindult.
  • Minél hidegebb helyre helyezzük el a hagymás növényeinket, annál tovább tart a virágzási időszak.

 

Cserepes jácint ősszel és télen is! Tippek hogyan használd fel >>

 

Virághagymák hajtatása

értékelés