Szívesen végzett őszi tennivaló: hagymások kiültetése

5
Szívesen végzett őszi tennivaló: hagymások kiültetése
Az őszi tennivalók közé tartozik a hagymás virágok kiültetése. Van időnk, ezt szeptembertől egészen a fagyokig megtehetjük.

Sokat tűrő hagymások

Az őszi tennivalók közé tartozik a hagymás virágok kiültetése. Ezt szeptembertől egészen a fagyokig megtehetjük.
A jólismert hóvirágon, tulipánon, nárciszon és jácinton kívül még sok faj kapható az üzletekben, ezek közül az igénytelenebbekről szeretnék most részletesebben írni.

A köznyelvben hagymásnak nevezett növények közös jellemzője, hogy a föld alatt módosult szárrész található, mely botanikailag lehet hagyma, gumó, vagy hagymagumó. A hagymát egymásra boruló levelek alkotják (ilyen a vöröshagyma is), a gumó tömör megvastagodott föld alatti hajtás egymásra boruló levelek nélkül, a hagymagumó pedig olyan gumó amit kívülről egy hártyás burok vesz körül.

A hagymásokat mindig csoportosan ültessük, mert így mutatnak jól. A koraiakat lehet gyepbe is, de ilyenkor várjunk a fűnyírással amíg a levelek sárgulni nem kezdenek. Fontos tudni, hogy csak a nagyméretű hagymákból kapunk virágot, az apróknak még fejlődniük kell. A legtöbb télálló hagymás és gumós növény évekig egy helyen maradhat, csak akkor ültessük át őket, ha már nagyon elsűrűsödtek. Sok olyan díszhagyma kapható, amely igénytelensége folytán kezdő
kertészeknek is ajánlható.

kéknyelvű hagyma
kéknyelvű hagyma

 

Nagyon szép növény a kéknyelvű hagyma (Allium karataviense), melynek hatalmas gömb alakú virágzata rövid száron pompázik. Napos helyen, jó vízgazdálkodású talajban nevelhető (pl. sziklakert). Májusban virágzik.

A kéknyelvű díszhagyma ezüstösen zöld levelein halvány, kékeslila az erezet, gömbformájú virágainak színe a rózsaszíntől egészen a krémszínűig terjedhet.  Alacsonynövésű, dekoratív növény, amely mind cserépbe, mind pedig virágládába ültetve gyönyörűen mutat. Szárított virágként is kiváló.

 

bunkós hagyma
bunkós hagyma

 

A bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) az előzőnél magasabb, hasonló helyre ültethető, szintén májusban virágzó faj. Egész Európában, illetve Afrikában és Nyugat-Ázsiában honos faj. Virágzatán kívül különleges ismertetőjele az is, hogy hosszú, szálas levelei majdnem henger formára göngyölődnek össze. Valamint az, hogy a bordó-lila árnyalatú virágok között nincsenek sarjhagymák, és a porzók a lepellevek közül kilógnak.

 

pompás sáfrány
pompás sáfrány

 

A pompás sáfrány (Crocus speciosus) február-márciusban nyíló, szinte mindent kibíró, apró, sziklakertbe, gyepbe, cserjék alá ültethető hagymagumós növény. Nagyon sok színváltozata ismert. Egyéb sáfrányfajok (Crocus) is
kaphatók, melyek általában hasonló igényűek.

A sáfrányokat a kertben mindig nagyobb csoportokban érdemes telepíteni, mivel nem képesek elviselni a fűfélék konkurenciáját. Ezért jól gondozott pázsitos területen hamarosan visszahúzódik. Csak gyér füves területen és bokrok szélén marad meg tartósan. A legtöbb faj a napos helyet és jó vízgazdálkodású talajokat igényel. A szaporításuk a hagymagumóval történik, amit nyár végén vagy kora ősszel 5-6 cm mélyre kell elültetni a talajba. Ősz elején szaporíthatók még magvetéssel, illetve a csoportos hagymagumók szétosztásával.

 

török nőszirom
török nőszirom

 

A török nőszirom (Iris danfordiae) szintén már februárban nyílik, laza talajon akár sziklakertben, akár máshol csoportosan mutat jól. Hagymagumós növény. A virág 10 cm magas száron fejlődik, kellemes illatú. Csak a virágzás után fejlődnek ki a fűre emlékeztető levelek. Szeptember-októberben ültessük el a hagymákat napos, meleg helyre, 8 cm mélyre. Ápolást alig igényel. Zord teleken fenyőgallyakkal lazán takarjuk be.

 

spanyol kékcsengő, vagy harangos csillagvirág
spanyol kékcsengő

 

A spanyol kékcsengő, vagy harangos csillagvirág (Hyacinthoides hispanica) a jácinthoz hasonló, az előzőekkel ellentétben félárnyékos, nedvesebb helyeken érzi
jól magát.

 

bókoló csillagvirág
bókoló csillagvirág

 

A bókoló csillagvirág (Scilla sibirica) lazább talajra, napos-félárnyékos helyre ültethető, csodálatos égszínkék virágú faj. Sok egyéb, hasonló igényű és szépségű csillagvirág is kapható (Scilla).

 

Puskin-csillagvirág
Puskin-csillagvirág

 

A Puskin-csillagvirág (Puschkinia scilloides) a csillagvirágokhoz hasonló, de lepellevelei a tövükön összenőttek. Igénytelen, napos helyre ültethető.

 

császárkorona
császárkorona

 

A császárkorona (Fritillaria imperialis) az üdébb, félárnyékos-árnyékos helyek növénye. Az elterjedtebb vörös mellett sárga színben is kapható.

Az előzőekkel ellentétben igen érzékeny, nehezen tartható növények a ciklámen (Cyclamen), a kakasmandikó (Erythronium), a kockásliliom (Fritillaria meleagris), közepesen igényesek a nemes liliomok (Lilium), a tőzikék (Leucojum) és a tulipánok, nárciszok jácintok hibridjei.

 

kockásliliom
kockásliliom

 

A szellőrózsák (Anemone) közül csak a csinos szellőrózsát (Anemone blanda) vásároljuk, mert a koronás szellőrózsával (Anemone coronaria) és annak hibridjeivel (St. Brigid, De Caen) ellentétben csak ez teljesen télálló. Gyepbe, fák tányérjába, cserjék elé félárnyékba vagy napra ültethető kedves, igénytelen növény.

 

csinos szellőrózsa
csinos szellőrózsa

 

A bemutatott apróbb hagymák, gumók 8 cm, a nagyobbak 10 cm mélyre ültetendők. Kereskedelmi forgalomban 1-5-10-es csomagokban 300-700 ft körüli árban kaphatók. Vásárlásnál figyeljünk arra, hogy a színes fényképekkel ellátott tasakokon általában csak a növények latin nevét találjuk meg, mivel hazai nevük még nem terjedt el, vagy nem alakult ki.

értékelés