Újból versenyzünk a Virágos Magyarországért
Az édenkert.hu főkertésze, Bálint gazda idén is részt vett a legszebb, növényekkel díszített települések versenyének döntőjében. Jönnek a nyertesek!

Az idén 15. alkalommal szervezték meg hazánkban A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt, amelyből 335 város és falu vette ki a részét. A bíráló bizottságok egyhangúlag állapították meg, hogy a vetélkedésben részt vevő települések lakossága - az önkormányzatokkal szorosan együttműködve - nem csak a virágok, fák és díszcserjék ültetésével, de a környezetük ápoltságával, tisztaságával, a gyomok gyérítésével, az ökológiai és a környezetvédelmi előírások teljesítésével is hatékonyan szolgálták az ország érdekeit.

Újból versenyzünk a Virágos Magyarországért
2007-es nyertes virágkompozíció

Az idei versenyt a városok közül Szombathely, a falvak sorából Gelse (Zala megye) nyerte meg. A díjkiosztó ünnepséget Szombathely méltó környezetben, fergeteges műsorral rendezte meg. Dr. Ipkovics György polgármester megnyitó szavai után népi tánccsoport és latin táncbemutatóban gyönyörködhetett a mintegy 400 fős közönség, majd Jordán Tamás színművész adta elő József Attila: Kultúra című költeményét.

Újból versenyzünk a Virágos Magyarországért
Entene Florale nyertes

Pollák Erika az Európai Virágos Városok és Falvak szervezet (Entente Florale) elnöksége nevében bejelentette, hogy a 2007. évi nemzetközi vetélkedésben Gyula város és Tápiógyörgye község ezüstéremre vált érdemessé és átadta a két, magyar település polgármesterének az erről szóló bronztáblát, valamint a település bejáratánál elhelyezendő óriástáblát.

A Virágos Magyarország szervezőbizottsága által alapított Aranyrózsa-díjat ebben az évben Vác, Ózd, Zalaegerszeg, Novaj, Kaposvár, Balatonfüred és Szarvas kapta meg.

értékelés