Citrusfélék, leander, murvafürt: dézsás növények felkészítése a szezonra

5
Citrusfélék, leander, murvafürt: dézsás növények felkészítése a szezonra
A telelőhelyről előhozott dézsás mediterrán növényekre kora tavasszal ráfér egy kis talajfrissítés, metszés, szépítkezés. Nézzük át, hogyan készítsük fel őket a szezonra!

Átültetés

atultetes

A dézsás növényeket nem kell minden tavasszal, kihajtás előtt átültetni, hanem csak akkor, amikor már sűrűn átszőtték a gyökerek a földjét. Az átültetéskor lehetőleg ne sértsük meg a gyökereket, maradjon egyben a földlabda. Elég, ha az új edény pereme és az egyben hagyott földlabda között 2-4 cm marad, és ezt töltjük ki friss virágfölddel.

Ha mégis erősen elfilcesedett már a régi közeg, ék alakban vágjunk bele (a képen látható módon), hogy helyet teremtsünk az új gyökereknek. Az átültetés után ne kerüljön mélyebbre a növény, mint előtte volt, mert rohadásnak indulhat a földdel ellepett rész. Úgy töltsük fel az edényt földdel, hogy 2-3 cm maradjon a peremig, az öntözéshez. Az átültetés után alaposan öntözzük be a növényt.

Tipp: Válasszunk citrusfélék vagy mediterrán növények számára összeállított földkeveréket.

metszes

 

Metszés

A dézsás növények metszésének alapvető szabálya: rendszeresen metsszünk, de alkalmanként csak keveset vágjunk vissza. Mindig csak a frissen hozott hajtásokat kurtítsuk meg, a többéves fás részekbe csak kivételes esetekben vágjunk bele.

 

Az erős növekedésű fajoknál ugyanakkor nem elég évente egyszer, a kihajtás előtt metszeni, hanem a nyári hónapok alatt is igazítani kell a koronát: vágjunk vissza ilyenkor mintegy fele hosszúságot a frissen hozott hajtásokból.

Mindig kifelé álló rügy vagy levél fölött 2-3 mm-rel vágjuk el a hajtásokat, enyhén ferdén tartva az ollót. Minden egyes hajtást alaposan vegyünk szemügyre, és lehetőleg ne ugyanabban a magasságban vágjuk el az összeset.

 

oleander-187248_640

A leander metszésénél nem kell óvatoskodnunk bár az erős tavaszi visszametszés későbbi virágzást eredményez.

 

A dézsás növények metszésének az a célja:

  • elfogadható méretben tartsuk a koronát, és megőrizzük az alakját.
  • Márciusban a beteg, ill. károsított ágakat vágjuk vissza, egészen az egészséges szövetig
  • Ekkor végezzük a ritkító metszést is a túlságosan elsűrűsödött koronákon, a legvékonyabb ágak kimetszésével.
  • Az idősebb fákat megifjíthatjuk az idősebb ágak teljes eltávolításával

 

bougainvillea-1696303_640

Top 5 mediterrán dísznövény>>


Szaporítás dugvánnyal


Májustól augusztusig rendkívül egyszerűen szaporíthatok a dézsás növények

palantak
dugványozással. Vágjunk le néhány, kártevőktől mentes, nem virágzó hajtásvéget 10-15 cm hosszúságban, és szedjük le róluk a leveleket, csak a csúcson hagyjunk meg kettőt-hármat. Virágfölddel feltöltött cserépben vagy tálakban készítsük el előre a lyukakat a dugványoknak, majd dugjuk le őket úgy, hogy legalább két nódusz (a leszedett levelek helye) kerüljön a föld alá. Ezután alaposan nyomkodjuk meg a földet, hogy ne maradjon rés a dugványok és a közeg között, és biztosan álljanak a földben. Gondos beöntözés után fedjük le az edényeket, és állítsuk őket világos, de ne közvetlenül napsütötte helyre. Mihelyt friss leveleket látunk megjelenni, átültethetjük a növényeket.

 

Felkészítés a télre - Teleltetés

A mediterrán növények túlnyomó többségét fagymentes helyen kell teleltetni. Vigyük be őket a lakásba vagy más zárt helyre, mihelyt tartósan 5 °C alá csök­ken a hőmérséklet - ez térsé­genként változóan, október-novemberben következik be. Minél tovább tart az idény, azaz minél több időt töltenek a szabadban a növények, annál jobban meg­erősödnek, és annál kevésbé vannak kitéve a kártevők, kór­okozók támadásának. Egyes fajok a rövid ideig tartó fagyot is elviselik, földlabdájuknak azonban semmiképp sem sza­bad átfagynia.

Telelőhelynek lényegében bármilyen helyiség megfelel, amely hűvös, de kellően világos. Főleg az örökzöldeknek nagyon fontos a sok fény: ha nem elég világos a téli helyük, lehullatják a lombjukat, és ez visszaveti őket a fejlődésben. A lombhullató fajok ugyanakkor akár félhomályban is állhatnak, nagyon visszafogott öntözés mellett. Tökéletes feltételeket a mini-növényházban vagy a télikertben teremthetünk, ahol fűtéssel tartjuk mindig a kívánt szinten a hőmérsékletet; de ennek hiányában természetesen a garázs, a pince, a ritkán fűtött szoba, a folyosó vagy a tetőtér is megfelel a célnak.

A mediterrán származású dézsások többsége 5 °C-os 10-15 °C-os hőmérsékleten jól teleltethető. A növények egészsége érdekében ügyeljünk a telelőhely tisztaságára. A hervadt leveleket azonnal vágjuk le, és figyeljük, nem jelennek-e meg kártevők. Ha igen, azonnal tegyünk ellenük. A fagymentes napokon szellőztessünk, a gombás betegségek megelőzése érdekében. A korán kihajtó növényeknek keressünk világosabb és melegebb helyet, hogy ne nyurguljanak fel.

A télálló növényeket - például a kenderpálmát - a szabadban is teleltethetjük. Dézsájukat burkoljuk be szigetelóanyaggal, földjüket takarjuk fenyőgallyakkal, lombjukat pedig légbuborékos fóliával csomagoljuk be a csapadék ellen. A fóliát szalmával tölthetjük meg a jobb szigeteléshez. Néhány karót tűzzünk le a dézsába, ezek tartják majd a fóliát, hogy az ne érjen közvetlenül a lombhoz, és a levelek ne kezdjenek rothadni.

mediterran-kert

 

 

 

Forrás: Mediterrán kert a teraszon

értékelés