Tudod melyik növény virága a barka?

5
Tudod melyik növény virága a barka?
Legtöbben egyszerűen csak barka fának nevezzük, de valójában melyik növény neveli ezeket a helyes, bolyhos virágzatokat?

A barka szorosan a Húsvéthoz kötődik bennünk, pontosabban a Húsvét vasárnapját egy héttel megelőző Virágvasárnaphoz. A kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus bevonulását Jeruzsálembe. A barka szimbolikája leginkább Jézus Jeruzsálembe vonulásánál földre terített pálmaágak jelentésének felel meg. A pálmaág a Makkabeus testvérek politikai lázadását jelképezi, és azért terítették Jézus elé, mert egyfajta szabadságharcost láttak benne. Másik teória szerint a nép pálmaágakat lengetve fogadta a Megváltót. A kora tavaszi időszaknak megfelelően a magyarok ezeket a pálmaágakat lombfakadás előtt virágzó fűz (Salix) fajok vesszőivel helyettesítik. Idővel a hagyomány eredetét sokan elfeledték, de a barkás vesszők mindenkiben a Húsvétot idézik a mai napig.

Virágvasárnaphoz számtalan népszokás kapcsolódik, többek között a barkaszentelés, amely elhárítja a rontásokat, megvédi tulajdonosa házát a vihartól és tűztől, veteményesébe tűzve pedig a terményt is növeli a magyar népszokások szerint.

A romai katolikus szokások szerint a barkát a virágvasárnapi szentmise előtt a pap megáldja, a hívek pedig a mise végén hazaviszik, majd a következő év hamvazószerdáján elégetik, ezzel készülve az új böjti időszakra.

 

 

Mi is a barka tulajdonképpen?

Van, aki a virágzatokkal berakódott vesszőt, vagy az egész növényt annak nevezi. Angol, német, francia fordításokban a „ macska" illetve a „cica" szavak szerepelnek, amelyek azért találóak, mert a bolyhos, gömbölyded virágzat kinézetére utalnak. Hazánkban egyes nemzetségek a „cicamica" névvel illetik a barkát. A magyar barka szó pedig a birka szóval közös eredetű.

A füzek általánosan barkának nevezett szerve - valójában, botanikailag - füzérvirágzat. A barka még az igazi virágzás előtt, a megnyúlási szakaszt megelőzően mutatós, amikor a rügypikkely már többnyire lehullott róla, vagy legalább megpattant.

 

barka

 

Virágzás előtt mutatós a barka

A szép barka tehát csak viszonylag rövid ideig tartó szakasz a növény életében, hiszen ha a fűz kivirágzik, a barka már nem értékesíthető. A barka színét meghatározza a virágzatot alkotó murvapikkelyek színe, illetve változása a virágzás során, a murvapikkely szőrözöttsége, valamint az ivarlevelek elhelyezkedése, színe és fejlettsége.

Magyarország viszonylag gazdag fűz fajokban, az egyes fajok genetikai változékonysága pedig számtalan alakot és színt eredményez.

 

Ismertebb fűzfa fajok

A rendelkezésre álló, leggyakrabban gyűjtött fajok közül a legismertebb a kecskefűz, a Salix caprea.

 

kecskefűz barka

 

Nevezik még leányfűznek, és pálmafűznek is, a gyűjtők leggyakrabban barkafaként említik. Magas cserje, gyakran kis fává is megnő. Vesszői kezdetben szürkés szőrzettel borítottak, később kopaszok és fényes pirosas-barnák, a termős példányokon gyakran teljesen zöldek.

A hozzá nagyon hasonló rekettyefűztől abban különbözik, hogy a gally kétéves része már teljesen kopasz, míg a rekettyefűzér molyhos. Virágzási ideje: március-április. A barka, majdnem, vagy teljesen ülő, lombfakadás előtt jelenik meg.

barka silver glow
silverglow nemesítés

A gyűjtők többnyire a porzós egyedekről vágnak vesszőket. A legszebb kecskefűz klónokat oltással kell szaporítani, mivel a hím egyedek vesszői nem, vagy rendszerint rosszul gyökeresednek. Hazánkban általánosan elterjedt, a többi fűztől eltérően előfordulása nincs vizek mellékéhez kötve. Az egész Európában ismert és kedvelt barkák ennek a fajnak a fajtái.

Az angol nemesítésű Pendula (Weeping Sally) és a Kilmarnock fajták szabadföldi dísznövényként forgalmazott csüngő ágrendszerű növények, levágott ágaikat önmagukban nem értékesítik.

A Silverglow, néven forgalmazott, valóban ezüstösen csillogó, nagybarkájú fajta. Vesszője fényes sötétbarna, majdnem fekete színű, így nagyon szép rajta az ezüstös fehér barka. A virágkötészetben ez a legkeresettebb barkafajta.

A második leggyakrabban gyűjtött faj a hamvas, vagy más néven rekettyefűz. (Salix cinerea)

 

barka-salix cinerea

 

4-7 méter magas bokor. Viszonylag vastag, egyenes hajtásai, a rügyekkel együtt maradandó, szürkés molyhúak. A gally kétéves része is szőrös, valamint az egész vessző vastag, molyhos szőrzettel borított. Március-áprilisban virágzik, barkái a kecskefűzzel egy időben jelennek meg a piacokon, de annál rövidebbek, kevésbé megnyúltak, enyhén gömbölydedek. Nedves élőhelyeket egész Európában megtalálható. Ez a faj a kecskefűzzel gyakran kereszteződik, így többnyire a két faj hibridjével találkozhatunk. Ennek a fajnak a díszítőereje - értékesítés szempontjából- kisebb.

Húsvéti barka dekorációs ötletek:


húsvéti barka dekorációs ötletek

 

húsvéti barka koszorú

 

húsvéti barka

 

húsvéti barka

 

húsvéti barka

 

húsvéti barka

 

húsvéti barka

 

húsvéti barka

Húsvét még:

értékelés