Ismerd meg a közönséges gyertyánt (Carpinus betulus)!

Érdekes tudnivalók a közönséges gyertyánról (Carpinus betulus)

Elterjedési területe nagyjából Ázsia és Európa mérsékelt éghajlatú területeire korlátozódik, a nyugati határvonal az 55-56 foknál húzódik. Sir J. E. Smith szerint a gyertyán „egy szilárd, alacsony növésű fa, ami, ha egyedül nő, és felveheti természetes alakját, akkor vonzóbb lesz, mint azt egyesek gondolnák." Csak ritkán haladja meg a 12-15 méteres magasságot, és a 0,9-1,2 méteres körmérőt. Egy gondosan nevelt csemete, amely sosem volt metszve egyenes törzsű, kerek alakú fává fog fejlődni; 21 méter magas és 2,7 méter átmérőjű lesz, és a bükkfához fog hasonlítani.

Jóllehet a gyertyán nem sínyli meg a metszést, és az ága nagyon jó tűzifának, ritkán éri meg, hogy haszonfaként használják fel, a legtöbb idős fa pedig lenyesett koronájú. Ezeknél a fáknál a törzs általában lapos és csavart, mintha több törzs nőtt volna egybe. Az ilyesmi sokszor előfordul, és ilyenkor az ágak összecsavarodnak, a fáknak viszont külön törzsük van a talajban. Az a fajta fatermesztés inkább a bükkfára jellemző, amely sok szempontból hasonlít a gyertyánhoz.

A lapos vagy szabálytalan törzs legtöbbször a belső szabálytalan szerkezet miatt jön létre, mivel rézsútos felépítése, amelyet velősugárként ismerünk, nagy és kiszélesedett, ezért, ha megnézzük az évgyűrűket, láthatjuk, hogy egyes részeken nagyobb, mint másokon.

Lassú növekedésű fa, az első 10 évben 30-45 cm-t nő évente, de ahogy öregszik a növekedése lelassul, viszont nem hosszú életű.

Erős kérge sima és ezüstös világos-szürkeszínű; hasonlít a bükkfa színéhez és kellemes kontrasztban van a nyári zöld és az őszi rozsdabarna lombozattal. A levelek mogyoró zöld színűek, oválisak és 3-4 cm hosszúak, a szélük fűrészes; középen egy vastagabb ér húzódik, de a felületét több vékonyabb ér keresztezi. A levelei a szilfáéhoz hasonlítanak, de valamivel simábbak és világosabbak és inkább olívzöld színűek. Meg kell bocsátanunk a kezdőknek, akik összekeverik a gyertyán fehér törzsét a bükkfáéval. A gyertyán leveleit meg lehet különböztetni a bükkfáétól, mert a színük világosabb, barnább és fényesebb; a levél alsó részén jobban ki vannak dudorodva az erek, az alakjuk csúcsosabb, amely nem jellegzetes az öreg bükk levelekre, és a gyertyán levelek hosszabb ideig maradnak a fán. A gyertyán levelei általában árpilisban jelennek meg a melléklevelekkel együtt, amelyek világosabbak és nem annyira simák; ősszel rézbarnává válnak, és tavaszig a fán maradnak, főleg a metszett koronájú fáknál. A halott levelek megmaradása, amelyet a tölgyfánál is észlelhetünk, meglepő és ugyanakkor magyarázhatatlan jelenség.

A gyetyán barkái

A levelek kibontakozása után egy hónappal megjelenik a barka. Ez is egylaki növény, akárcsak a nagy Cupulifera család többi tagja, ahova a Carpinus is tartozik. A porzó, vagy a hím barka a levél hónaljában fejlődik ki az előző évben, azaz az ág és a levél közti szögben, viszont a gyümölcshordozók az új hajtás végén jelennek meg. Mindkét barka lecsüng, és 2,5-5 cm hosszúak, de a megtermékenyítés után a gyümölcshordozó barkák megnyúlnak.

A gyertyán abban hasonlít a mogyorófára, hogy a hím virágok leplei nem kerekek, ez az egyik ok, amiért a gyertyán Corylacea néven külön van választva a tölgytől, a bükktől és a gesztenyétől. A hím barka halványszínű hártyával van bevonva, ami alatt a gondos megfigyelő észrevehet egy 12 vagy több tagú porzószál csoportot; mindegyik porzószál kétfelé ágazó, mindegyik két portóval van ellátva, amelyek végén hajcsomó található. Ezek a férfi kalászkák, akárcsak a többi hasonló szervek, lehullnak, miután befejezték a feladatukat vagyis, amint kibocsátották a pollent.

A női barka jó példa a legtöbb fa egyszerű, mégis bonyolult virágrügyeire. Az egyes fák előleveleinek hajlatában egy fővirág van, ami mellett két kisebb előlevél helyezkedik el, ezek hajlatában egy szélső virág húzódik meg, aminek szintén két előlevele van. A gyertyán esetében a női barkának több előlevele van, amelyek keskenyebbek és hegyesebbek, mint a hím barka előlevelei, és a levelek hajlatában ott van a két szélső virág a két előlevéllel együtt, akárcsak az előbb megemlített átlagos barkák esetében, ezen kívül még van négy másodrendű előlevél, középső virág viszont nincs. A gyümölcs megérését követően ezekből az előlevelekből fejlődik ki a háromkaréjos makk.

A barkák a fán maradnak, amíg a gyümölcs megérik, vagyis októberig. Ekkor a barkák már 10 cm hosszúak, a halvány, barnássárga, háromkaréjos makk pedig a platánfa miniatűr leveleire hasonlít ,és 2,5 cm hosszú a hegyétől a tövéig. A gyümölcsök párban jelennek meg, ezek kicsi, olívazöld, háromoldalú makkok, amelyek a szelídgesztenye és a bükk makkjához hasonlítanak; kb. 0,5 cm hosszúak, a végükön látszanak a lepel maradványai, és mindegyiknek egy magja van. A halványzöld gyümölcs összeolvad nyáron az élénk lombozattal és elrejtik a szürke kérget, ami szép látványt eredményez.

Gerard, az 1597-ben írt Herbáriumában nagyon alaposan leírja a gyertyán gyümölcsét, a fát és annak nevét - annyira alapos volt, hogy valószínűleg még sokáig az ő szavait fogjuk idézni:

„A betulus, azaz a gyertyánfa jól növekszik és nagyon hasonló a szilfához és a mogyorófához; testes fa és jobb nyílvesszőt és malomkerekeket lehet belőle készíteni, mint a szilfából vagy a mogyorófából. Idővel annyira kicsiszolódott, és olyan kemény és erős lett, hogy inkább a szarv anyagához hasonlították semmint a fáéhoz, ezért kezdték el az angolok Hornbeam-nek nevezni (horn = szarv). A levelei olyan puhák, mint a szilfáé és ezek közt háromszögű gumók lógnak, amiket ha összeroppantunk elénk tárul a gyümölcs, vagy a mag. A gyökere erős és vastag. A gyertyánfát görögül Suyia-nak nevezik, latinul pedig Juga-nak, ami igát jelent."

Az általában fehér, kemény, erős, meglehetősen harántrostos, tiszta, és rugalmas fa mezőgazdasági eszközök, prések csigájának, fa fogaskerekeknek és szerszámnyeleknek az elkészítésesre alkalmas, de ugyanakkor faszénnek is nagyon jó. Mivel nagyon jól bírja a metszést - persze csak akkor, ha nem tavasszal metszik, mert akkor kiszivárog a nedve - nagyon jó élősövénynek. Mivel a levelek sokáig az ágakon maradnak, kísértetiesen susogva az őszi szélben sokan használják őket sövények készítésére, főleg a csemetekertekben, ugyanakkor labirintusokat vagy más geometriai szerkezeteket is készítnek belőlük. Ez a fa a lombhulló növények legjobbjai közé tartozik. A gyertyán kemény földben is jól fejlődik, és nagyszerű búvóhelyet nyújt az állatoknak. Az őzek nem kedvelik, viszont a nyulak meg a mezei egerek, odáig vannak a zsenge leveleiért.

Kemény földben is jól fejlődik

Talán a természetben növő fa szépsége nem volt elismerve annyira, hogy ültessék is őket. Kidöntve a fa megfeketedik, és rossz minőségűvé válik. Ha nem metszik, hosszú, idétlen ágaik nőnek, és levelek csak a fa tetején jelennek meg. Viszont, ha ritkítják is őket, az ágaik méltóságteljesen hajoltak a föld felé, és mindenhol levél fedi őket; majdnem olyan szépek, mint a hársfa vagy a bükkfa. Az ilyen fák, ha egyszer már megmetszették őket, többé nem kapják vissza természetes kör alakjukat, és a tömörségüket sem, de a hajladozó ágaik, amelyek a pázsitot súrolják, nagyon kellemes látványt nyújtnak.